Vidék

Szüreti báloztak Pusztadarócon

2019.09.23 - 11:03

Akik tavaly már látták, azért, akik viszont lemaradtak a látványosságról, annál inkább várták szombaton kora délután Pusztadarócon a szekeres felvonulást, amely az esti szüreti mulatságra való hívogató volt.

A kúria udvaráról indult, a lovaslegény vezette menet szépen feldíszített szekerein vidáman nótázó, integető, népviseletbe öltözött fiatalok egy több évtizede eltűnt hagyományt elevenítettek fel, mindenki örömére. Miután annak rendje s módja szerint feljárták a falu minden utcáját (nehogy valaki is lemaradjon a bálról, mert nincs tudomása róla), szusszanásként a sportcsarnok melletti téren álltak meg és perdültek táncra, még inkább „kedvet csinálni” az esti szórakozáshoz.

Kora este a hagyományőrző egyesület tagjainak munkálkodása nyomán őszi hangulatba öltözött Ember Géza-kúriában gyülekeztek a bálozók, majd énekelve vonultak be a fiatalok, előbb a kicsik mutatták be népi gyermekjátékokból álló összeállításukat, majd az ifjak perdültek táncra, s járták a kalotaszegi legényest, a csárdást, a szatmári táncokat, megalapozva a hajnalig tartó bál hangulatát, a citeraszóval és népdalcsokrokkal együtt.