A szatmári futam promóterje nem más, mint a félnehézsúlyú ökölvívó-világbajnok, de az utóbbi két évtizedben a ralisportban remekelő Mihai Leu, aki a hét elején találkozott a megyeszékhely elöljárójával (képünkön középen állva kezet fognak). A vajdahunyadi származású sportember egyébként az elmúlt hétvégén Nagybányán járt, ahol rajthoz áll a Román Autósport-szövetség (FRAS) által rendezett hegyi gyorsasági bajnokság harmadik fordulójában, és két etappal a zárás előtt be is biztosította magának a bajnoki címet.
A szuperrali egyébként a Rally Sprinthez hasonlítható utcai autós verseny, kevesebb lassítóval. A FRAS által rendezett szuperrali-bajnokság négy fordulójának idén Déva, Mangalia, Marosvásárhely és Bukarest ad otthont. Két fő csoportba hirdette meg az idényt a FRAS: gyári autó és versenyautó kategóriában zajlanak a küzdelmek, ezen belül pedig a hengerűrtartalom függvényében változnak a szériák. Idén 150 euró volt a nevezési díj.
Kereskényi elmondta, hogy 2021-ben a város központjában lehet rendezni majd a bajnoki fordulót.
Pesek Attila