A viharálló kapcsolatok 7 titka címmel tartott hasznos és érdekes előadást dr. Mihalec Gábor párterapeuta, író, nemzetközi előadó és tréner Szatmárnémetiben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) meghívására, a Szülők Akadémiája nevű programsorozat részeként.
A hatalmas sikernek örvendő eseményt az MCC szatmárnémeti központjának munkatársai nyitották meg, a Collegium tevékenységének bemutatásával. Magyar Noémi, Kovács Mátyás Péter és Keresztes Ágnes beszámolt az MCC általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Programjáról, illetve Középiskolás Programjáról, majd átadták a szót a meghívottnak.
Tartalékképzés. A kutatás szerint a párok helyzete a megtakarításaiktól, pénzügyeiktől is függ. A lejtőn lefelé haladó pároknál a karantén nagy feszültséget hozott, hiszen munka nélkül a pénzforrás is visszaesett, megtakarítások nélkül pedig jelentkezett a kétségbeesés. Több alkoholt fogyasztottak, és jelentkezett a fizikai erőszak is. A megtakarítás azonban nem bevételtől, hanem gondolkodásmódtól függ – hangsúlyozta az előadó.
Rend és ápoltság. Mihalec Gábor bevallotta, meglepő megfigyelés volt, hogy a nyomás alatt fejlődő párok bezártságban is ápoltak, rendezettek voltak. Ez annak tudható be, hogy könnyebb elviselni a feszültséget, ha tehetetlen várakozás, sodródás helyett kontrollálható, akár egész apró dolgokkal foglalkozunk, például takarítunk, rendet tartunk magunk körül, ápoltak maradunk.
Érzelmi elérhetőség. A bennünk felgyűlő feszültséget legtöbbször a hozzánk közel álló személyek érzik meg, sőt akaratunkon kívül talán meg is bánthatjuk őket. Ezért szükséges felmérni és feltárni a gyengeségeinket, megosztani ezeket szeretteinkkel. Az érzelmileg elérhető családtagok ilyenkor odafigyelnek a másik félre, és képesek átszerveződni, hogy a sérült, feszült szerettüket megvédjék.
Reményfaktor. A hitnek, spiritualitásnak vagy egyszerűen a reménynek erős szerepe van a fejlődő párok életében, hiszen a nehézségek idején együtt kapaszkodnak ezekbe a szálakba. Fontos a reménytelennek látszó helyzetekben is a remény ügynökének lenni.
Mihalec Gábor a készségek alkalmazását az autóvezetéshez hasonlította: először zavarba ejtő, és lehetetlennek tűnik, hiszen sok mindenre kell figyelni, viszont némi gyakorlat után automatizálódnak a lépések, és elég idő elteltével teljesen természetessé válnak. Vigyázni kell azonban, mivel nyomás alatt mindig a régi automatizmus lép életbe. De ha elég sokáig gyakoroljuk az elhangzott tanácsokat, viharálló családdá, párrá válhatunk.
Hírszerkesztő