Ha készülne egy statisztika, hogy napjainkban melyek a leggyakoribb foglalkozások, félő, hogy a munkanélküliek kategóriájában lennének a legtöbben. Nagyon sok fiatal már az érettségi után munkanélküliként kezdi a pályafutását, de sokan közülük harminc, negyven évesen sem váltanak. Megmaradnak az útkeresés nehézségei között, úgy megszokva azt, hogy egy idő után természetessé válik számukra, hogy idős szüleik tartják el őket, mert a „ráérek még” elmélet alapján családot sem alapítanak. A neveltetésben kell talán keresni a választ arra a kérdésre: miért kezd ez a modell jelenséggé válni a társadalomban. Ideje lenne elgondolkodni azon, hogy kik a felelősök azért, hogy ez a nem kívánt állapot kialakulhat? A felnőttszerep elsajátítása, a családi életre való nevelés, szülő és pedagógus közös munkája kellene legyen. A felnőtté váláshoz, a felnőttszerep gyakorlásához az otthon és az iskola kellene megadja azokat az alapismereteket, amelyekre a fiatal majd építhet. Többnyire azok a fiatalok válnak tehetetlenekké, azok nem tudnak majd megállni saját lábukon, akikben nem alakul ki még serdülőkorban az önállósághoz szükséges készség, mit jelent az, amikor nincs mellette a szülő. Az önálló élet kialakulása hosszú folyamat, amire már gyerekkorban el kell kezdeni a felkészülést. A pályaválasztás és a párválasztás, ami hosszú távon meghatározza minden ember életét, egy addig kialakult értékrend alapján történik, ennek az értékrendnek a függvényében lesz képes majd felelősséget vállalni mindenért a férjjé, feleséggé, szülővé vált fiatal, és ennek a függvényében fogja majd végezni munkáját. Ezért rendkívül fontos a felnőttszerepre és a családi életre nevelésben a felnőttek példaadása, viselkedéskultúrája, életfelfogása. Mert ahogy a közmondás mondja: az alma nem esik messze a fájától. Mindent lehet magyarázni, de nem mindent lehet megmagyarázni, de már az is baj, ha magyarázkodni kell.

Elek György