Nagykároly

Szülőföldön magyarul: utalják a pénzt

2015.10.14 - 10:47

Péntektől utalják a Szülőföldön magyarul elnevezésű oktatási, nevelési és hallgatói pályázat keretében folyósított támogatásokat. A fiatalok december közepéig megkapják a pénzt.

A 2015/2016-os tanévkezdésig befejezte a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás igénylések feldolgozását a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A kérelmek elbírálásával kapcsolatos adatokat ezt követően a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. irodáinak munkatársai ellenőrizték, ahol egyúttal megszületett a döntés arról, hogy az idei kérelmezők közül kik azok, akik támogatásban részesülnek. A végleges elbírálást követően az OTP Bank átvette a támogatást igényelt személyek listáját, így ezen a héten megkezdődhet a támogatások átutalása, ami várhatóan december közepéig lezajlik.

Az RMPSZ adatai szerint idén 155 455-en igényelték a magyar kormány által a határon túli magyar nyelvű oktatásban résztvevőknek nyújtott támogatást. A támogatást igénylők száma ebben az évben csökkent, az RMPSZ becslései szerint egy százaléknyit esett tavalyhoz képest.

Az igénylők száma, ha kevéssel is, de Szatmár megyében is visszaesett: míg tavaly 15 955-en adtak le kérvényt, addig ebben az évben 15 813 diák és egyetemista nyújtotta be pályázatát.

2015-ben a vissza nem térítendő nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás 17 200, míg a hallgatói támogatás értéke 2800 forintnak megfelelő lej — ekkora volt az értéke az előző tanévben is. A támogatást ettől a héttől kezdve, péntekenként utalják a sikeresen pályázók bankkártyáira.

A kifizetések sorrendje, a kártyával már rendelkezők számára, az igénylők családneveinek kezdőbetűi szerint a következő: október 16. — A, C, D; október 23. — B; október 30. — E, F, G; november 6. — H, I, J, L; november 13. — K; november 20 — M, N, O; november 27 — P, R, T; december 4. — S; december 11. – U, V, Z.

 

Bumbuluţ Krisztina