Nagykárolyban a Fényi egykori lakásának falán álló emléktáblánál koszorút helyeztek el a költő tisztelőiként a Nagykárolyi Művelődési Központ és a Városi Könyvtár munkatársai.
Szülőfalujában, Kaplonyban a költőről, az odaadó tanáremberről sok-sok tanuló jelenlétében beszéltek a nevét viselő oktatási intézmény előtt. Török Tamás iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd Elek György, a hagyományőrző forrásközpont munkatársa és a Szamos havilap főszerkesztője beszélt arról röviden, hogy milyen is volt annak idején találkozni Fényi Istvánnal. A megemlékezésen tiszteletét tette Veres István nyugalmazott újságíró, a Sugárút szerkesztője, valamint dr. Gerényi Zoltán nyugalmazott államügyész is.

Zahari Bianka és Megyeri Csenge Sarolta kaplonyi diákok Fényi István-költeményeket mondtak, majd a megemlékezők Kind Csilla tanárnő vezetésével közösen énekelték el Pista bácsi Ifjúsági himnuszának megzenésített változatát.
Az alma mater falán lévő emléktáblát a kaplonyi önkormányzat, illetve a kaplonyi könyvtár nevében Csizmár Antal Tamás alpolgármester és Kaplonyi Lúcia; a hagyományőrző forrásközpont nevében Elek György; az oktatási intézmény nevében pedig Török Tamás iskolaigazgató és Lászlóffy Csaba magyar szakos tanár koszorúzta meg.

Gazdag életművet hagyott hátra

Fényi István Nagykároly mellett, Kaplony községben született 1919. január 10-én, szűkösen élő zsellércsaládban. Az elemi iskolát szülőfalujában, középiskoláit Gyulafehérvárott, majd Nagykárolyban végezte. 1943-ban magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett a kolozsvári egyetem bölcsészkarán. 1946-tól nyugdíjazásáig a magyar irodalom oktatója volt Nagykárolyban. Gimnazistaként már szerepelt a Lantos diákévek (1939) című versantológiában. Verseit kezdetben A Hírnök, a Termés és a Március című lapok közölték, majd a Jóbarát és a Pásztortűz is. A negyvenes években az Erdélyi Helikonban közöl verseket, majd 1945 után az erdélyi irodalmi lapokban: Utunk, Igaz Szó. Kötetei: Tavaszi szőlővessző, 1966; A világ benépesítése, 1971; Sors, virággal, 1982. Halála után kiadott könyvei: Égi város, 1996; Üzenet odaátra, 2004; Szivárvány havasán. Összegyűjtött versek I. 2010.

Verseiben Fényi István a szülőföldet, a szűkebb földrajzi régiót tekinti a versélmény elsődleges forrásának. Számára a versírás mint esztétikai tevékenység vágyakozás is a kultúra, a szellem és az erkölcs egyetemessége után. 
Fordításában jelentek meg egy-egy kötetben román balladák (1960), Otilia Cazimir gyermekversei (1964), román népdalok (1966); poéma-fordítással szerepelt Mihai Eminescu meseverseinek magyar nyelvű antológiájában (Mesék, 1972).

Hírszerkesztő

SZÓLJON  HOZZÁ FACEBOOKON!