Kevés szatmári sportoló mondhatja el magáról, hogy két országban is bajnoki címet szerzett valamilyen felnőtt viadalban: erre a szűk listára iratkozott fel most Vaida Beáta (képünkön balra), aki az elmúlt hétvégén, Vecsey Fanni (képünkön jobbra) oldalán megnyerte a magyar női strandröplabda-bajnokságot.
A szatmári ifjú tehetség az év elején szerződött a debreceni röplabdacsapathoz, az Eötvös DSE egyesülethez majd a gödöllői Vecseyvel párosban a favorit versenyszámára, a strandröplabdára állt át. Veretlen párosnak bizonyult ebben az idényben a szatmárnémeti Adrian Pricop edző (a lenti képen balra, két felsőben) által felkészített Vaida, Vecsey kettős, ugyanis úgy állhattak vasárnap a dobogó legfelső fokára, hogy a több tornából álló bajnokságban egyetlen meccset sem vesztettek.
Záró forduló Budakalászon
MKB-Pannónia strandröplabda magyar-bajnokság záró fordulóját a budakalászi Lupa Beachen rendezték, ahol a ranglistapontok alapján a legjobb 16 páros küzdött az országos bajnoki címért. Vaida Beáta pénteken ünnepelte a 23. születésnapját, de ünneplésre mostanig nem volt ideje, hiszen kemény küzdelmekre számíthatott a hét végén. Már a negyeddöntőben találkozott egymással az idei két mesterversenyen a döntőben összecsapó Vaida, Vecsey kettős a Juraszik Patrícia, Villám Lilla párossal: a csatából ezúttal is a mindkét meccsen diadalmaskodó Vaidáék kerültek ki győztesen. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a viharos felhőszakadás miatt hosszú percekre félbe kellett szakítani. Ezzel az eredménnyel pedig eldőlt, a női versenyen nem lesz címvédés.
A következő körben egy magabiztos első és szorosabb második játszmával győzték le az U20-as és az U22-es korosztály bajnokát, Vasvári Esztert és Vasvári Zsófit. A döntőben aztán Vaidáék pontosan, keményen szerválva játszottak, és az első pontok bizonytalankodását leszámítva végig kontroll alatt tartották a Háfra Dominika, Nagy Eszter elleni találkozót, és – a mesterversenyeket és a döntőt számítva – veretlenül nyerték meg első magyar bajnoki címüket.
Csúcsokat döntöttek
„Elemeztük az ellenfelet a döntő előtt, tudtuk, hogy jó nyitásokkal megzavarhatóak. Kockáztattunk is, de bejött” – mondta a mérkőzés után az M4 Sportnak Vaida Beáta. Vecsey szerint az elődöntőben hullámvölgyben volt, ám az ottani bizonytalanságain sikerült túllendülnie, így a fináléra már magabiztosan tudott kiállni. „Örülök, hogy Beával játszhattam, annak ellenére, hogy új páros voltunk és rengeteget kellett edzenünk, de a végére szépen összeálltunk” – tette hozzá Vecsey.
A mostani ob-győzelemmel Vecsey Fanni – aki korábban csak az U18-as korosztályban nyert egy bajnoki aranyat – lett a legfiatalabb magyar strandröplabdázó bajnok a felnőttek között, hiszen július 19-én ünnepelte 17. születésnapját.
Vaida Beáta négy román felnőtt bajnoki cím és számos nemzetközi utánpótlás és felnőtt diadal után lett magyar bajnok. A szatmári sportolók közül korábban a motorkerékpározó Gyenes Emánuel, illetve a párbajtőrvívó Fekete Attila nyert román, illetve magyar bajnoki aranyérmet ugyanabban a sportágban.
Folytatás Vecseyvel
Ugyanakkor, a szatmári sportoló az első felnőtt bajnoki aranyérmét szállította az Eötvös DSE-nek, így érthető, hogy a debreceniek nem gördítenek akadály a Vaida, Vecsey páros elé. Beáta megkezdi az edzéseket a teremröplabda-csapattal is – hiszen a magyar élvonalbeli idény már szeptember 26-án kezdődne –, de a klub vezetősége megengedte a sportolónak, hogy heti több alkalommal Budapestre utazzon, ahol Vecseyvel folytatja a strandröplabda-edzéseket. „A kettőt egyszerre szeretném csinálni, és ebben teljes mellszélességgel támogatnak a debreceniek, amiért köszönettel tartozom nekik. Itt nagyon megbecsülik a munkámat” — nyilatkozta a doarvolei.ro-nak Beáta.
MAGYAR STRANDRÖLABDA-BAJNOKSÁG, NŐI TORNA
Elődöntő
Vaida Beáta (Eötvös DSE), Vecsey Fanni (Gödöllői RC) – Vasvári Eszter, Vasvári Zsófia (SRSE) 2:0 (13, 20)
Háfra Dominika, Nagy Eszter (Penta-KSE) – Divényi Zita, Réthelyi Zsófia (Kispest SE) 2:0 (13, 29)
Döntő
Vaida B., Vecsey F. – Háfra D., Nagy E. 2:0 (11, 14)
A 3. helyért
Vasvári E., Vasvári Zs. – Divényi Z., Réthelyi Zs. 2:0 (13, 14)
Pesek Attila