Mi, ti (n)ők – a születésnapi kerekasztal beszélgetés három vendége nem tartja sikeresnek magát, pedig rengeteg mindent elértek és nagyon sok cél megvalósítottak már eddig is.

Harmadik alkalommal alakult át kellemes és hangulatos csevegősarokká az Ács Alajos Stúdióterem, otthont adva az egyéves születésnapját is ünneplő RMDSZ Szatmárnémeti Nőszervezete által útjára indított Sikeres nők iskolája – Mi, ti (n)ők beszélgetőestnek, melynek keretében három sikeres szatmári nő: Czikai Éva mesterfodrász, Szejke Judit a Borókagyökér Egyesület elnöke és örökmozgó mozgatórugója és Kovács Nikolett színművész mesélt a sikerről (illetve arról, ami számukra az), a siker eléréséről, érvényesülésről, szakmai fejlődésről, magánéletről, mindennapi emberi és szakmai kihívásokról és terveikről. Olyan nők, akik megvalósították céljaikat, tudnak örömöt szerezni és tudnak örülni. Házigazda–moderátorként és „hibaszázalékként” Nagy Szabolcs – aki három sikeres nővel is büszke kapcsolatban van – a Magyar Értelmező Kéziszótár siker–definícióit alapul véve „vallatta ki” a hölgyeket — akik, mint kiderült, nem tartják sikeresnek magukat, legalábbis nem a szó nagy általánosságban használt értelmében.

„Nem hiszem, hogy sikeres ember vagyok, nem úgy élem meg. Én nagyon boldog ember vagyok. A siker szó számomra nem jelent semmit, sokkal fontosabb, hogy boldogan élem napjaimat a családomban és a munkámban egyaránt és valamiképpen sikerül e kettő között fenntartani a nem mindig könnyű és egyszerű egyensúlyt.” – fogalmazott a mesterfodrász Czikai Éva, hozzátéve: nagyon fontos, hogy az ember élvezze a munkáját–szakmáját (bármi legyen is az), de még annál is fontosabb a kitartás és következetesség. „Nem voltam és vagyok tehetséges fodrász, de nagyon kitartó vagyok. Folyamatosan célokat tűzök ki magam elé, mert nem szeretek unatkozni, ugyanakkor jól viselem az esetleg kevésbé sikerült dolgokat is, nem tesz visszahúzódóvá a „kudarc”. Természetesen el kellett telnie jó pár szakmai évnek, amíg rájöttem: nem „csak” fodrász vagyok, hanem pozitív érzést adok egy nőnek, annak a nőnek, aki a székembe ül be. Szinte egy évtizedig az volt az elvem: az én stílusomat viselje a fején a fél város vagy ha lehet, az egész város – aztán egy előadáson hallottam azt a megfogalmazást: mi frizurákat hozunk létre és ezzel reményt adunk el. Ez volt számomra a váltás és változás pillanata: az én stílusomat használom a saját fejemen, a vendégeimnek pedig reményt adok.”

Nem érzi sikeresnek magát a szó hagyományos értelmében Szejke Judit sem, hiszen mint mondta: „A Borókagyökér Egyesület és rendezvényei sikeresek, sőt, egyre inkább azok – de ez nem az én sikerem, hanem mindazoké, akik léptek és lépnek érte. Mindannyiunk munkája benne van s hál' Istennek a családdal való egyensúly is, hiszen a férjem maximális támogatóm, segítőm és biztonságom is. Akit nem a szeretett hozott a Borókagyökérbe, az az idők folyamán lemorzsolódott, aki viszont egy picit is megértette–érezte a céljainkat, gyermekcentrikusságunkat, az az idők végezetéig velünk marad. Maximalista vagyok magammal szemben – üzletasszonyként is – de azt tudom, mert megtanultam, megtanított az élet: vezetőként soha ne ossz senkire olyan feladatot, ami attól az embertől távol áll – abból biza semmi jó nem sül ki. Magadnak korlátlan mennyiségű feladatokat oszthatsz, de másoknak nem.”

„Én érzem sikeresnek magam, vagy mások látnak sikeresnek?” – tette fel az egyik nagyon is alapkérdést Kovács Nikolett színművész. – Ha az én sikerességem az ők gondolatuk, azért én nem tettem semmit – ha viszont a 13 éve kitűzött célt elértem, az már az én sikerélményem, de ez nem változtathatja meg a személyiségemet. Fontos, hogy az elégedettség meglegyen, de az önkép ne változzon – ez a siker. Nem vagyok mindenre képes, „csak” próbálom jól csinálni a dolgomat.” – mondta a színésznő, nem felejtve el azt sem megemlíteni: nagyon szerencsésnek érzi magát, ugyanis barátai zöme egyben kollégája is, így még erősebb és szorosabb kapcsolatban vannak, a néhanap felbukkanó, egyfajta „szakmai féltékenység” ellenére is, amelyet tudnak kezelni. „Ha jól csinálunk valamit, az nem csak vállveregetés, hanem felelősség is. Főleg ha bennünket látva dönt úgy egy tini: színész akar lenni.”

A beszélgetést követően a szervezők nem csak egy–egy mézeskalács szívvel kedveskedtek a meghívottaknak, de még egy meglepetést is tartogattak: hatalmas (és nagyon ízletes) születésnapi torta formájában, megünneplendő a nőszervezet első „életévét”, amely, Poszet Kinga megfogalmazásában: „Nem egyszerűen elmúlt idő, hanem sikerekben eltelt idő volt.”

Szabó Kinga Mária