Egészség

Születési hónapunk befolyásolja, miben betegszünk meg?

2015.08.17 - 19:00

Bár a csillagászat és az asztrológia mindig is látott összefüggést a bolygók és az ember magatartása között, azonban tudományos kutatásokkal mindezt még nem sikerült bizonyítani - egészen mostanáig.

A Journal of American Medical Informatics Association című lapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy betegségek tekintetében a legkisebb kockázati csoportba a májusban, a legmagasabba pedig az októberben születettek tartoznak - miközben az október és december között születettek élhetnek a legtovább. Kortól és nemtől függetlenül voltak olyan hónapok, ahol feltűnően nagyobb volt bizonyos betegségek kialakulásának gyakorisága. Például a szeptemberiek hajlamosabbak voltak az asztmára, míg a novemberieknél nagyobb valószínűséggel alakult ki ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar). Márciusban pedig legnagyobb az esély a különböző szívbetegségek előfordulására — írja a hazipatika.com.

A kutatás legfontosabb megállapításai hónapokra lebontva:

Január

Átlagos rizikójú hónap.

Magas előfordulás: Magas vérnyomás, kardiomiopátiával (szívizom-gyengülés).

Alacsony előfordulás: hányás

Február

Az egyik legegészségesebb hónap.

Magas előfordulás: tüdő és hörgők daganatos áttétei

Alacsony előfordulás: rovarcsípés

Március

Magas rizikó: szív- és keringési megbetegedések - pitvarfibrilláció, pangásos szívelégtelenség, mitrális billentyű betegség, prosztatarák.

A tavaszi születésűek (áprilistól júniusig) várható élettartama rövidebb az ősszel születettekéhez (októbertől decemberig) képest.

Április

Magas rizikó: szív- és érrendszeri betegségek, - angina, miokardiális isémia (a szívizomzat oxigén- és vérellátásának zavara), műhibából eredő keringési zavarok is őket jellemzik leginkább.

Alacsony rizikó: zúzódások.

Május

Átlagosan egészséges hónap, nincs olyan betegség, amiben e hónap szülöttei kiemelten magas rizikófaktorokkal számolhatnának. Kevesebb gyerekszülés jellemző (májustól őszig tartó tendencia).

Alacsony rizikó: felső légúti megbetegedések.

Június

Átlagos hónap, jellemző a szív- és érrendszeri megbetegedés.

Magas rizikó: angina pectoris (szívinfarktust megelőző események)

Alacsony rizikó: nemi betegségek.

Július

Átlagos hónap.

Magas rizikó: asztma

Augusztus

Átlagos hónap

Emelkedett kockázat: szívbillentyű betegségek, asztma.

Szeptember

Magas előfordulás: hányás

Alacsony rizikó: szív- és érrendszeri betegségek

Október

Magas rizikó: légzőszervi megbetegedések, asztma, akut felső légúti fertőzés; rovarcsípés, nemi betegségek

Alacsony kockázat: szív- és érrendszeri problémák, prosztatarák

November

Alacsony rizikó: szív-és érrendszeri problémák, tüdőben képződő rákos áttétek. Összességében viszont a novemberiek a legbetegesebbek: többször fordultak orvoshoz, mint a többi hónap szülöttei.

December

Magas előfordulás: zúzódások, sérülések

Alacsony rizikó: szív-és érrendszeri problémák.