Amióta szinte évente növekedik a hivatalos — szabadnapos — ünnepek száma, egyre több olyan ünnepünk válik mindenki által akarva-akaratlan megtartott közös ünneppé, ami valamilyen módon a megújulásról, az újrakezdésről is szól. Mintha kezdene nyilvánvalóvá válni, hogy szükség van a megújulásra, valamilyen módon fel kell frissíteni, de az is lehet, hogy sok esetben teljesen újjá kell szülni a régit, nem csak külsőleg, hanem belül is.

Az újrakezdés lehetősége, a megújulás kezdete lehet az újév is. Ennek a reményében kívánunk boldog új évet, ennek a reményében teszünk kisebb-nagyobb fogadalmakat, szövünk terveket és hozunk döntéseket. Ó év utolsó és új év első napjaiban, mindig el kell gondolkodni azon, hogy mi az, amit magunk mögött kell hagyni, és mi az, amit mindenképpen magunkkal kell hozni mankóként, biztonságként az elmúlt esztendőből? Aligha lehet, aligha érdemes megtenni azt, hogy mindent magunk mögött hagyva legyünk újakká, mert az veszélyes lehet, nem csak számunkra, hanem gyermekeink számára is. Az, aki a megújulást, az újjászületést tűzi ki célul az ó- és az újév határán — vagy bármikor —, nem csak a saját jövője, hanem gyermekei jövője miatt is dönt. Leghamarabb az látszik, amikor valaki külső megújuláson megy keresztül. Ma már külön cégek foglalkoznak a külső megújulással, külön szakmák jönnek létre, hogy az újrakezdésben szakszerűen segítsenek. Hányszor halljuk, hogy felújítanak utcákat, épületeket, de kevésbé halljuk azt, hogy megújulnak kisebb vagy nagyobb szellemi közösségek, emberek, közösségek ébrednek rá, hogy változtatni kell, ha azt akarjuk, hogy ne vesszünk el a világ forgatagában. A legnagyobb szükség a lelkek megújulására van, hogy minden belülről formálódjon és ne a külsőségek legyenek a meghatározók. Így elmondva, talán ez szépen hangzik, de hány emberben van meg az akarat és a szándék a megújulásra? Sokan szeretnének változást a vágyak szintjén, de valami hiányzik a végső döntéshez, az első lépések megtételéhez, az első lépcsőfokhoz vagy az ugródeszkához. Talán hiányzik valaki, aki segít az indulásban, aki kezet nyújt, magával húz vagy csak éppen ott van a közelben és példát mutat.

Azt mondtam, nem csak magunkért, hanem gyermekeinkért is. A mai kornak az egyik nagy hibája — amiből sok kellemetlenség fakad —, hogy az emberek túlzottan törekednek az önállóságra. A túlzott önállóságnak az elején vannak ugyan előnyei, később annál több a hátrányuk. Vannak, akik úgy érzik, hogy önállóan nagyobb a mozgásterük, a kötetlenség nagyobb kibontakozási lehetőséget biztosít számukra, egy idő után viszont éppen amiatt szorul ki a közösségekből, mert egyedül képtelen azokba beilleszkedni. Itt az újév, itt a lehetőség a megújulásra. Ehhez nem kell újjászületni, sokkal jobb tovább vinni a már megszerzett tapasztalatokat. Az embernek élete végéig kell fejlődnie és alkalmazkodnia; minél többet fejlődünk, annál több szükség van az alkalmazkodásra. A megújulás reményében kívánjunk egymásnak boldog új évet!