Sport

Szoros csata a negyedosztályos B csoportban

2014.03.24 - 12:09

Az Óvári Someşul, a Kálmándi Schwaben és a Vetési Viitorul egyenlő pontszámmal vezeti a Liga 4 B csoportját. Az A jelzésű szériában változatlan a helyzet, az éllovasok hozták a kötelezőt.

Nem hibáztak a labdarúgó negyedosztály A csoportjának éllovas csapatai, ahol nem történt változás a 19. forduló mérkőzései után az első öt pozícióban. Az első helyen tanyázó Mikolai Turul hazai pályán verte a vendég címvédő szamoskrassóiakat, ezzel őrzi egy pontos előnyét a borválaszútiakat verő Avasújvárosi Talna előtt. Az Apai Victoria Avasfelsőfaluból hozott három pontot és tartja a lépést az első két helyezettel, míg az Energia pozíciót vesztett a táblázatban és helyet cserélt a Szamosdobi Voinţával.

A B csoportban a Vetési Viitorul elvesztette az első helyet, és visszaadta a pozíciót a korábbi éllovasnak, az Óvári Someşulnak. Utóbbiak egy hiba folytán adták át az első helyet a községközpont csapatának, mivel a Csanálosi Kneho elleni találkozón eltiltott labdarúgókat játszattak, így zöld–asztalnál vesztették el a találkozót. Azonban a csanálosiak sem kaphatták meg a pontokat, mert játékoskeretük létszámhiányos volt a 18. fordulóban rendezett bajnokin, ezért miattuk korábban véget ért a mérkőzés. A Kneho egyébként az elmúlt hétvégi meccset is elvesztette: a csanálosi találkozón szerzett pontokkal a csomaköziek felzárkóztak. Hasonló kisebb meglepetést okozott az érendrédiek mezőfényi sikere, míg a Kaplony – Kálmánd rangadót a vendégek nyerték. A „svábok” a belépőjegy árára panaszkodtak (szerintük ők 5 lejt kellett fizessenek, míg a kaplonyi nézők csak 3 lejért váltottak belépőt), majd a három pontot ünnepelték, amellyel maradnak a tabella második helyén.

Liga 4, 19. forduló

A csoport

Borválaszúti Prietenia – Avasújvárosi Talna 2–4

Bábcai Voinţa – Lázári Voinţa 3–0

Batizi Sportul – Szatmárudvari Someşul 2–0

Szatmárnémeti Olimpia II – Aranyosmeggyesi Dacia 1–1

Mikolai Turul – Szamoskrassói Someşul 3–1

Pusztadaróci Recolta – Sárközújlaki SE 6–2

Szamosdobi Voinţa – Pálfalvai Unirea 4–2

Avasfelsőfalui Energia – Apai Victoria 0–1

1.

Mikola

19

16

2

1

68–17

50

2.

Újváros

19

16

1

2

93–27

49

3.

Apa

19

15

1

3

63–24

46

4.

Batiz

19

13

3

3

49–25

42

5.

Pusztadaróc

19

11

3

5

52–20

36

6.

Szamosdob

19

10

0

9

51–42

30

7.

Avasfelsőfalu

19

9

2

8

34–32

29

8.

Olimpia II

19

7

5

7

39–28

26

9.

Aranyosmeggyes

19

6

6

7

31–36

24

10.

Sárközújlak

19

7

1

11

27–49

19

11.

Szamoskrassó

19

6

1

12

22–56

19

12.

Bábca

19

5

3

11

31–69

18

13.

Szatmárudvari

19

5

0

14

29–53

15

14.

Pálfalva

19

4

1

14

27–65

13

15.

Borválaszút

19

3

2

14

33–59

11

16.

Lázári

19

2

3

14

21–69

9

B csoport

Luceafărul Decebal – Vetési Viitorul 1–1

Óvári Someşul – Mezőpetri Victoria 3–1

Kismajtényi Crasna – Piskolti Unirea 2–1

Csanálosi Kneho – Csomaközi Schamagosch 1–2

Mezőfényi Fröhlich – Érendrédi Real 0–1

Börvelyi Stăruinţa – Szaniszlói Recolta 1–1

Nagymajtényi Gloria – Tasnádi Unriea 0–0

Kaplonyi Fortuna – Kálmándi Schwaben 0–2

1.

Óvári

19

15

1

3

110–21

46

2.

Kálmánd

19

15

1

3

71–24

46

3.

Vetés

19

15

1

3

58–24

46

4.

Decebal

19

12

1

6

39–31

37

5.

Tasnád

19

11

2

6

59–31

35

6.

Kaplony

19

10

2

7

36–22

32

7.

Nagymajtény

19

7

7

5

31–24

28

8.

Kismajtény

19

7

3

9

27–41

24

9.

Érendréd

19

8

0

11

29–45

24

10.

Piskolt

19

6

5

8

28–33

23

11.

Csanálos

19

6

5

9

29–36

23

12.

Mezőfény

19

7

2

10

26–45

23

13.

Csomaköz

19

7

2

10

22–58

23

14.

Szaniszló

19

5

3

11

20–32

18

15.

Börvely

19

2

2

15

17–80

8

16.

Mezőpetri

19

0

1

18

13–78

1