Kiütéses vereséget szenvedett a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata a FIBA Európa Kupában: Franciaországban negyvenhárom ponttal nyert a vendéglátó Montpellier, amely ezzel a sikerrel biztosította továbbjutását a legjobb tizenhat közé.
„Pour le plaisir”, vagyis: „Szórakozásból”. Ez volt a címe annak a beszámolónak, amelyet a Basket Lattes Montpellier Agglomeration női kosárlabda–egyesület újságírója írt a Szatmárnémeti VSK elleni FIBA Európa Kupa csoportmérkőzés végén. A francia együttes ugyanis lemosta a pályáról Dan Fleşeriu vezetőedző csapatát (amely nélkülözte a sérült Anemarie Părăut) a szerda esti találkozón, 84–41-re győztek.
Valéry Demory vezetőedző az első mérkőzés hibáiból tanulva (Szatmárnémetiben szoros, és iramú mérkőzésen 66–77 lett a meccs végeredménye) semmit sem bízott a véletlenre a hazai találkozón, és tanítványai hatalmas lendülettel kezdve már az első negyedben eldöntötték a meccset. Bár az első támadások után Khadijah Wittington és Shanika (Nip) Freeman pontjaival még a VSK vezetett 2–4-re, a következő három és fél perc a Montpellier-é volt. Egy 10–0-s francia sorozat után jött Rada Giurgiu triplája (12–7), de a következő szatmári kosárra nyolc percet kellett várni. Ezt egy 24–0-s sorozat előzött meg, akkor Dara Kovacsevics duplája után 36–9 lett az állás. Az első negyed után egyébként a franciák dobóaránya ijesztően jó volt (82,4 százalék), míg a szatmáriaké pontossága alig volt több 23 százaléknál. Így, a szünet előtti tíz percben Demory már az ifiket küldte a pályára. A BLMA pontossága csökkent a második negyed után (67,7 százalék), míg a VSK-é enyhén nőtt (29,6 százalék), de ennek ellenére is növelni tudta előnyét a hazai csapat, Monica Ivan duplája pedig arra szolgált, hogy a harminchét pontos hátrányt kettővel csökkentse a szünet előtt (52–17).
Fordulás után határozottabbnak tűnt Fleşeriu csapata, de a hazaiak lendülete is alábbhagyott. Azonban a tetemes hátrányt ledolgozása lehetetlen volt, de Nip, Orosz Andreea és Ivan közeli és távoli találataival huszonnyolcig csökkent a különbség (62–34, 28. perc, 64–36 a 30. percben). Ez a teljesítmény jól mutatott a statisztikában, ugyanis a 12:19-es negyed után 54,0–38,5 százalékos lesz a dobópontossági arány. Az utolsó tíz percben viszont már feladta a versenyt a VSK, csak Nip találat be. A végén Szlimák Hajnalka, Giurgiu és Ivan távoli kísérletei sem voltak eredményesek, zárásként pedig a bukaresti születésű, francia állampolgár Ana Cata-Chitiga megadta a kegyelemdöfést is a szatmáriaknak, és negyvenháromra vitte a két csapat közötti különbséget (84–41).
A VSK-nak ez volt a harmadik veresége a csoportküzdelmekben: a BLMA oda–visszavágón verte a szatmári lányokat, majd az orosz Csevakata Vologda is oktatta a „piros–fehéreket” (74–38). Eddigi egyetlen győzelmét a dán SISU Gentofte otthonában jegyezte Dan Fleşeriu csapata. Utóbbiak ellen egyébként jövő csütörtökön 18 órakor, Szatmárnémetiben játszik a VSK, azelőtt viszont egy kőkemény román bajnoki meccs vár a lányokra, vasárnap 16.30 órától ugyanis az Aradi ICIM lesz az ellenfél az Ady Endre utcai sportteremben. Ez lesz a szatmáriak fontosabb meccse, és remélhetően a szurkolók megbocsátanak a lányoknak a franciaországi fiaskóért, megtöltik majd vasárnap a sportterem lelátóit és végig buzdítják majd a VSK-t, ugyanis az ICIM elleni teljesítmény sokkal többet számít.
FIBA Európa Kupa, A csoport, 4. forduló
Basket Lattes Montpellier Agglomeration – Szatmárnémeti VSK 84–41 (34:7, 18:10, 12:19, 20:5).
BLMA (pontok száma, lepattanók, gólpasszok): Turcsinovics (7 – 1x3 pontos;, 5, 1), Brémont (4, 3, 2), Cata-Chitiga (13, 4, 0), Lawson (10, 2, 1), Gomis (10, 5, 5), Robert (18, 4, 0), Lelas (2, 1, 2), Skrela (7 – 1x3; 5, 5), Barthelemy (0, 3, 0), Sacko (13, 11, 1).
VSK (pontok száma, lepattanók, gólpasszok): Orosz (7 – 1x3 pontos; 1, 1), Szlimák (0, 2, 1), Szmutku (2, 1, 3), Ivan (5 – 1x3; 3, 1), Kovacsevics (6, 1, 0), Giurgiu (3 – 1x3; 0, 0), Whittington (4, 5, 2), Freeman (14, 8, 2).
A csoport másik mérkőzésén
SISU Gentofte – Csevakata Vologda 50–86 (18:14, 1:23, 12:16, 19:33)
A csoport állása
1.
BLMA
4
4
0
339–249
8
2.
Csevakata
4
3
1
324–238
7
3.
VSK
4
1
3
203–281
5
4.
SISU
4
0
4
224–322
4
Euroliga: Nyert a CSM Târgovişte !
Történelmi sikert jegyzett szerda késő délután a CSM Târgovişte női kosárlabdacsapata. Az Euroliga B csoportjának 4. fordulójában a román bajnoki címvédő hatalmas csatában győzte le a sokkal rutinosabb Nedezsda Orenburg csapatát (az orosz együttes 2005-től állandó résztvevője az európai kupasorozatoknak, 2010-ben FIBA Európa Kupa-döntőt játszott, az Euroligában pedig 2009-ben és 2011-ben is szerepelt). Így a dâmboviţai az első romániai kosárlabda klubcsapat, amely győzni tud a legrangosabb európai kupasorozatban.
Euroliga, B csoport, 4. forduló
CSM Târgovişte – Nedezsda Orenburg 79–76
Fenerbahce – UE Sopron 77–71.
Csütörtökön rendezik
Famila Schio – Arras
A csoport állása: 1. Familo 6 pont/3 mérkőzés, 2. Nedezsda 6/4, 3. Fenerbahce 5/3, 4. Good Angels Kosice 5/3, 5. UE Sopron 5/4, 6. Târgovişte 4/3, 7. Arras 2/2.
Fotó: Virág Botond