Nem tud elmenni a sokadik érettségitalálkozójukra, mert éppen akkor rakják be az uborkát. Gyakran találkozni hasonlóan meglepő, és talán bátran kimondhatjuk, nem éppen helyes szabadkozásokkal. A nagykárolyi megemlékezések kapcsán is bizonyosan hasonlókat hoznának fel, ha valaki megkérdezné a távol maradókat. Az érem másik oldala a rendezvények unottsága. Hogy a szervezők is késnek, hogy túl sokat akarnak, amiből sajnos kevés lesz. Időről időre felmerül, miként kellene megújítani a rendszeres főhajtásainkat. Nem, semmiképpen sem amellett vannak — érzésem szerint — a csendesen vagy hangosabban méltatlankodók, hogy kellenek-e, hanem egy átélhetőbb rendezvényt szeretnének. Ez semmiképpen sem lehet generációs kérdés. Hiszen az érem egyik oldalán a hosszas, éppen ezért fel nem fogható, felolvasott beszédek állnak, míg a másikon a már-már a magamutogatás vétségébe eső, öncélúnak is feltüntethető formabontás áll. Valahol az arany középút lehetne a megoldás. Rövidebb, éppen ezért átélhetőbb, közösségi felülethez jobban hozzáigazodó, ha kell, a szó jó értelmében vett bulvárelemeket is felvonultató rendezvények, amelyek létrehozóinak nem kellene megfeledkezniük arról, hogy nem a maguk valós vagy vélt művészi kiteljesedéséről adnak számot, hanem megemlékeznek, s ugyanakkor üzennek a részvevőknek.

Megyeri Tamás Róbert