Nagykároly

Szombaton Star Select-döntő

2012.11.15 - 09:46

Több mint negyven jelentkező vett részt a nagykárolyi tehetségkutató, a Star Select előválogatásán. A szombati döntő előtt a verseny kiötlőjével és főszervezőjével, Szűcs József zenetanárral beszélgettünk.

 

„Tulajdonképpen az volt a fő célunk ennek a versenynek a megszervezésével, hogy biztosítsuk a folytonosságot a Nagykárolyi Művelődési Házba járó énekesek újabb generációjának kinevelésével. A tehetségkutató által lehetőséget kívánunk adni mindazoknak a fiataloknak, akik kedvet éreznek magukban az énekléshez, énektudásukat szeretnék továbbcsiszolni, és van merszük színpadra állni. Ugyanakkor azt is szeretnénk, hogy énekeseket találjunk azon együttesek számára, melyek a Művelődési Ház keretében tevékenykednek. Nagyon sok együttes van, viszont kevés az énekes” — számolt be Szűcs József, a Művelődési Ház zenetanára.

Több olyan ismert énekes került ki a keze alól, akik ma is a színpadon vannak. Azonban mivel a Művelődési Ház keretében korlátozott időhatárok között dolgozhatnak együtt, kell az utánpótlás. „Az új énekesek bátorítása érdekében idén első alkalommal azok az énekesek nem indulhattak a versenyen, akik már több ilyen rendezvényen is bizonyítottak” — mondta Szűcs József.

Az előválogatásra több mint negyven jelentkező nevezett be, de néhányan visszaléptek a megmérettetés előtt. A szombat délután 5 órától kezdődő döntőbe 22 énekes jutott be. A nagykárolyi, illetve a környező községekből érkező versenyzők a szombati döntőre két hétig Szűcs Józseffel készültek fel, kivételt három szatmárnémeti énekes képez, ők a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanárnőjével, Merk Annamáriával gyakoroltak. Korosztályonként három kategóriában — I—IV., V—VIII., IX—XII. osztályosok — mérik össze énektudásukat a fiatalok, közülük kerül majd ki a kategóriánkénti három dobogós helyezett, valamint a két különdíjas. A helyezést elérők pénzjutalomban részesülnek.

Az előadott produkciókat Bogdan Georgescu, a zsűri elnöke, Kiss Zita referens, Puiu Bărnuţiu Jr. zenész, Raluca Bilaţiu, Nagy Anita, Altfater Andrea, Vitéz Júlia, Boda Bianca, a Művelődési Ház énekesei zsűrizik majd.

A szombati döntőre a Károlyi-kastély lovagtermében kerül sor. Az eseményre az érdeklődőket is szeretettel várják.