A verseny a diákok számára 9:00 órakor kezdődik. Amíg a megye különböző iskoláiból érkezett tanulók dolgoznak, addig a tanárok kilátogatnak a nagykárolyi református temetőbe, Petkes Gergely sírjához. A dolgozatok javítását követően, 15:00 órától a díjátadó ünnepségen vehetik át jutalmukat a jól szereplő diákok.
Minden évfolyam első három helyezettje kap pénzjutalmat: 150 lej (I. hely), 100 lej (II. hely), illetve 50 lej (III. hely) értékben. A verseny VII. megszervezése óta egy különdíj is létrejött azon falusi környezettből érkezett diákok számára, akik évfolyamukban a legjobb eredményt érték el. Ennek értéke 100 lej.
A díjátadón való részvétel elmulasztása esetén a győztesek lemondanak a jutalom átvételének jogáról, amelynek összege a következő évi versenyre lesz fenntartva.
Petkes Gergely
Petkes Gergely, a nagykárolyi iskolák jeles matematikatanára, 1946. november 4-én született Szilágyszéren. Az általános iskolát szülőfalujában és Bogdándon, míg a középiskolát Szilágycsehben járta. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes—Bolyai Tudományegyetem matematika szakán végezte 1969-ben. Az egyetem elvégzése után mindvégig Nagykárolyban tanított: 1969 és 1990 között az 1-es Számú Ipari Líceumban, majd 1990-től haláláig az Elméleti Líceum matematikatanára volt.
Állandó munkatársa volt a Matematikai Lapok és A Matematika Tanítása című folyóiratoknak. Tanári pályafutása alatt számtalan diákja ért el kitűnő eredményt a különböző matematikaversenyeken. A tanár úr, akit kollégái csak Mesternek szólítottak, életének 61. évében, 2007. január 25-én hunyt el. Az ő emlékét őrzi ez a verseny.
Ki is volt Petkes Gergely? Elsősorban pedagógus, pontos és lelkiismeretes, ő volt a Matematikatanár, sokak példaképe, aki megtanított arra, hogy tudásra csak óriási kitartással, alázattal és szerénységgel lehet szert tenni. A számok bűvöletében élt, sokat emlegetett mondása volt: „Szeretem a számokat, nagyon szeretem a számokat…” Szerény, egyszerű ember volt, aki hatalmas tudásával nem hivalkodott, a diákok eredményei beszéltek helyette… Kolléga volt, igazi közösségi ember, akire idősebb és fiatalabb tanártársai egyaránt tisztelettel tekintettek. Barát volt, akire számítani lehetett. De mindenekelőtt Ember volt a szó nemes értelmében. Igaz ember..
Hírszerkesztő