Vidék

Szombaton Mikolában is debütál a LEADER Nap

2014.09.24 - 11:05

Először szervez szombaton LEADER Napot Mikolában a helyi központtal működő kistérségi akciócsoport. Szűk három hét múlva egy másik akciócsoport Tasnádon rendez hasonló eseményt.

 

A Szatmár Környéki Közösségek Kistérségfejlesztési Egyesületének mikolai központtal működő Szatmár Környéki Helyi Akciócsoportja szombaton először rendezi meg a futballpálya mögötti erdős részen a LEADER Napot. Amint arról már korábban beszámoltunk, ehhez az akciócsoporthoz 11 település tartozik: Mikola, Lázári, Pusztadaróc, Vetés, Szatmárhegy, Szatmárpálfalva, Szatmárudvari, Batiz, Sárközújlak, Szokond és a Máramaros megyei Bikácfalva.

Tóga Judit ügyvezető menedzser elmondta, a közösség életében ünnepi esemény ez, mely szakmai és egyben szórakoztató programjaival hangsúlyozni kívánja a szervezet fontosságát a vidékfejlesztésben. Az esemény célja ugyanakkor a LEADER-program népszerűsítése, a közvélemény tájékoztatása a helyi akciócsoport kétéves eredményeiről, valamint a támogatott sikeres pályázatok bemutatása. Az esemény 10 órakor kezdődik egy sajtótájékoztatóval, amelyen bemutatják a vidékfejlesztési stratégiai megvalósítások pillanatnyi stádiumát az akciócsoporthoz tartozó területeken. Ezt követően a 11 órakor kezdődő hivatalos megnyitó után kulturális program következik, népviseletek bemutatása, közben pedig megtekinthetőek lesznek a partnerközségek bemutató standjai. Lesz szépségverseny is 13 órától, majd 15 órától rajtolnak a parasztolimpia küzdelmei, végezetül a rendezvény a 18 órára tervezett díjkiosztó ünnepséggel zárul.

A hétvégi esemény után október 11-én egy újabb LEADER-napot szerveznek, ennek színhelye Tasnád lesz, ahol a Délnyugat Szatmári Helyi Akciócsoport települései „mutatják meg” magukat. Ehhez a Mezőpetri központtal működő társuláshoz Tasnád mellett még Érszakácsi, Tasnádszántó, Szilágypér, Csaholy, Sződemeter, Érendréd, Mezőterem, Érkávás, Mezőpetri, Csomaköz, Szaniszló, Mezőfény, Csanálos, Börvely, Kaplony, Kálmánd és a Bihar megyei Érszalacs tartozik. „Mi már második alkalommal rendezzük meg a térség ezen ünnepét, melyen minden település bemutathatja a helyi értékeit. Ami a programot illeti, még nem véglegesítettük, de a tavaly legnagyobb sikernek örvendő parasztolimpia biztosan lesz, ennek keretében a paraszti léttel összefüggő humoros, ügyességi megmérettetések lesznek, mint például a gumicsizma-hajító verseny vagy a szalmabálákkal megrakott talicskával való szlalomozás” — nyilatkozta lapunknak Tóga István ügyvezető menedzser. Szatmár megyében egyébként még két hasonló akciócsoport tevékenykedik Turc (az Avas környéke) és Borválaszút (Bükkalja és Aranyosmeggyes) központokkal.

 

 

Romász János