Vidék

Szombaton focibajnokság Egriben

2022.06.23 - 14:15
Június 25-én, azaz szombaton a SZIKE-focikupa bajnokságra invitálják a focizni tudó és szerető szatmári református fiatalokat.

 A bajnokságot egyébként idén immár második alkalommal rendezik meg, és Egri ad otthont az eseménynek.
A bajnokságra a református gyülekezetek fiataljai jelentkezhettek, egyéniben és csapatban is. A felső korhatár 20 év volt.
Fiúk és lányok jelentkezését egyaránt várták, regisztrálni pedig saját gyülekezetük lelkipásztorának ajánlásával lehetett szerda estig. Rácz Ervin Lajos szigetlankai lelkipásztor lapunknak elmondta: az eseményt a sport szeretete ihlette, s nemcsak játékosokat, de szurkolókat is várnak Egribe.
A focibajnokság áhítattal veszi majd kezdetét, amelyet dr. Király Lajos esperes celebrál, Tolnai János házigazda lelkész mond majd köszöntőbeszédet, és Rácz Ervin Lajos lelkipásztor ismerteti majd a fiatalokkal a programot. A focikupa ünnepélyes díjkiosztóval zárul majd. Az esemény az egri református templomban kezdődik, aztán a helyi focipályán folytatódik. J. Zs.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vita a tanácsban a pénz és a foci miatt

Költségvetés-kiegészítést kért a városi sportklub.
Sport

Futball: Meg nem érdemelt vereség a FC Voluntaritól

Tizenkettedik vereségét szenvedte el hazai pályán a Liga 2-ben a Szatmárnémeti Olimpia VSK.
Sport

M SYS Group: első hely a II. Cégek Trófeája labdarúgó tornán

A mérkőzések szorosak és dinamikusak voltak, a fair-play szellemében zajlottak, bemutatva a csapatok elkötelezettségét és professzionalizmusát.