Továbbra sem engedélyezi a román kormány az amatőr, alsóbb ligákban való labdarúgó-mérkőzések rendezését, így továbbra sem lehet tudni, mikor rendezhetik meg a megyei egyesületek (AJF) a megyei döntő-tornákat, ahol a divíziós osztályzó helyet érő megyei bajnoki címek sorsa dől el.
Szilágyi István, a szatmári AJF elnöke bízott abban, hogy július elsejétől feloldják a korlátozásokat, ráadásul az érintett csapatok is hetek óta megkezdték a felkészülést. A román szövetség július 27-ig kéri a megyei bajnokok nevét, illetve a Román Kupa megyei selejtezőinek győzteseit, hogy augusztus elején megrendezhesse az osztályzót, illetve elindítsa a kupasorozat országos selejtezőjét is. Szilágyi a bajnokságra viszont egy 5-7 fordulós végjátékot szeretett volna, erre viszont vélhetően már nem kerül sor.
Vészforgatókönyv készült már, hiszen az AJF vezetősége azt szeretné, hogy a pályán dőljön el a bajnoki cím sorsa. Szilágyi lapunknak elmondta, hogy szombaton, a 9.30 órakor kezdődő közgyűlésen terítékre kerül majd a döntő torna szervezésének az ügye is, így közösen beszélik meg, miként lehet majd bajnokot avatni a 2019-2020-as idényben.
Mint ismeretes, az AJF rendes közgyűlése szombaton zajlik majd a szatmátnémeti Vasile Lucaciu utában levő Svábházban. Szilágyi lapunknak elmondta, hogy betartják majd a szigorú óvintézkedéseket: a résztvevők maszkkal takarják el szájukat és orrukat, kézfertőtlenítő szert is kihelyeznek, egymástól pedig két méteres távolságra fognak helyet foglalni.
Pesek Attila