Nagykároly

Szombaton avatják dr. Németi János emléktábláját Nagykárolyban

2024.01.16 - 15:30
A Szatmár Megyei Múzeum szervezésében január 20-án, szombaton, 16 órától rövid ünnepség keretében leplezik le a Károlyi-kastélyban azt az emléktáblát, amely dr. Németi János régész-igazgató munkásságának állít emléket — emellett a kastély egyik konferenciaterme is az ő nevét viseli majd.

A dr. Németi Jánosnak íly módon is méltó emlékállításra vonatkozó javaslatot dr. Liviu Marta, a Szatmár Megyei Múzeum menedzsere és dr. Hágó Attila Nándor, a megyei múzeum nagykárolyi és tasnádi részlegeinek vezetője nyújtotta be. A jóváhagyott határozattervezet értelmében a kastélyban nem csak egy emlékplakettet helyeznek majd el, hanem szombattól az 58-as számú konferenciaterem is a 2020-ban elhunyt régész nevét viseli majd.

“Németi János 1939. november 22-én született a Szatmár megyei Krasznaszentmiklóson. Elemi, majd középiskolai tanulmányait Nagykárolyban végezte (1957), majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelemtanári diplomát és régészeti szakképesítést 1963-ban. Frissen végzettként a nagybányai múzeumban kezdte régész pályafutását, majd 1966-tól a Nagykárolyi Városi Múzeumban dolgozott.

1966-1977 között számos régészeti ásatást vezetett Szatmár megyében (Nagykároly-Bobáld, Piskolt, Szaniszló, Érendréd, Kaplony, Mezőfény, Bere stb.) feltárva Közép- és Kelet-Európa legnagyobb kelta temetőit. 1977-ben, Ady Endre születésének centenáriumán, jelentős szerepe volt az Ady-emlékház felújításában és a költő életével, tevékenységével kapcsolatos kiállítás átszervezésében. 1977-től a nagykárolyi 1. számú Általános Iskola aligazgatója (1977–88), majd tanára (1988–90) lett, miután tisztázatlan okok miatt eltávolították a múzeumból.

 Németi nem hagyott fel a régészeti leletek vizsgálatával, azonban egy ideig csak a felszínkutatással kellett megelégednie. Időközben sikeresen megvédte Északnyugat-Románia kora vaskorának vége és a második vaskor kialakulása című doktori disszertációját. 1990-ben a bukaresti Trakológiai Intézet régészeti tudományos kutatójává választották. A Nagykároly-Bobáld-i ásatások révén, amelyeket Németi számos hazai és nemzetközi intézménnyel együttműködve több évtizeden át vezetett, a hétköznapi élettel kapcsolatos számos adatra derült fény a középső bronzkori tell telep régészeti feltárásakor. A 2003-ban történt nyugdíjba vonulásáig a Szatmár Megyei Múzeum munkatársa, 1999-2003 között pedig a Nagykárolyi Városi Múzeum igazgatója volt. Ebben az időszakban jelentős szerepe volt a régió kutatásának folytatásában, 1999-ben megjelent Nagykároly vidékének régészeti repertóriuma című könyve, valamint a szatmárnémeti és a nagykárolyi múzeum kiállításainak átszervezésében is közreműködött.

Több mint 50 országos és nemzetközi konferencián vett részt, valamint olyan nagy nemzetközi kiállítások szervezésében is közreműködött, mint például a 2000-ben a trákok és kelták emlékére rendezett kiállítás Hochdorfban, valamint a keltákról szóló monumentális kiállítás Milánóban 1991-ben. Nyugdíjazása után nem szüntette meg tudományos tevékenységét, részt vett magyarországi és romániai régészeti ásatásokon, valamint a Nagykárolyi Városi Múzeum kiállításának szervezésében.

 2011-ben Pro Urbe-díjjal tüntette ki Nagykároly városa, 2014 őszén pedig elévülhetetlen és elvitathatatlan érdemeinek elismeréseként Nagykároly díszpolgárává avatták” – olvasható a megyei múzeum honlapján közzétett életrajzban.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2024/januar/plakat-2.webp