Amint arra számítani lehetett, heves indulatok csaptak fel a munkaügyi minisztérium költségvetésének kiegészítése kapcsán — a kiegészítésre azért lett volna szükség, hogy teljes egészében gyakorlatba lehessen ültetni a szociáldemokraták átfogó szolidaritási csomagját.
Mint arról korábban már beszámoltunk, ez a csomag nagyjából 2,8 millió nyugdíjas számára biztosítana pénzügyi támogatást két egyenlő részletben, áprilisban és decemberben (a támogatások összege 1000 lej lenne azok számára, akiknek nyugdíja 1500 lej alatt van; 800 lej azoknak, akiknek nyugdíja 1501 és 2000 lej között van, illetve 600 lej azoknak, akiknek jövedelme 2001 és 3000 lej között van), emellett a több gyermeket nevelő alacsony jövedelmű családoknak, a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családoknak, és más kiszolgáltatott csoportok pénzügyi támogatását.
A számítások szerint ezek a támogatások/intézkedések összesen több mint 3 milliárd lejbe kerülnének, viszont Alexandru Nazare pénzügyminiszter már hetekkel korábban jelezte, hogy ennek az összegnek csak a felét, illetve picivel többet 1,5 – 1,7 milliárd lejt tudnak biztosítani a költségvetésből.
Neuralgikus pont, főleg politikai szempontból — felfüggesztették a vitát, patthelyzetben a költségvetés
A szolidaritási csomag azóta is neuralgikus pont mind a kormánykoalícióban, mind a költségvetésben — szerdán kora délután a parlament költségvetési-pénzügyi bizottsága kedvezően véleményezte a munkaügyi minisztérium 2026-os költségvetését, viszont a szociáldemokraták a szolidaritási csomaggal kapcsolatos módosító indítványát elutasították. Pár órával később megismételték a szavazást, ám a módosító indítványt ekkor sem támogatta mindenki, ismét elbukott.
Florin Manole munkaügyi miniszter a második szavazást követően azt nyilatkozta, a PSD nem mond le a módosító javaslatról, a plenáris ülésen is kiállnak indítványuk mellett, és bíznak benne, hogy végül elfogadja a parlament. A tárcavezető bírálta a szakbizottságban a javaslatuk ellen szavazó PNL-t és USR-t, illetve az AUR-t, amelynek a törvényhozói jelen voltak a teremben, de nem voksoltak. Manole azt mondta, a PNL-nek ezt a döntését is figyelembe fogják venni a PSD kormányból való kilépésének elemzésekor.
Végül felfüggesztették a költségvetési-pénzügyi bizottság vitáját mindaddig, amíg a koalíciós pártok vezetői megtalálják a kompromisszumos megoldást.
Sajtóinformációk szerint Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök csütörtök délelőttre koalíciós gyűlést hívott össze a költségvetési tervezettel kapcsolatban.
Az RMDSZ kompromisszumos megoldást javasolt a 3000 lejnél kisebb jövedelmű nyugdíjasok támogatására
Kelemen Hunor szerdán kora este úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ kompromisszumos megoldást javasolt a kisnyugdíjasok egyszeri támogatása ügyében.
Ennek lényege, hogy a szükséges forrásokat részben most, részben a nyári költségvetés-kiigazítás után biztosítsák, és a kifizetés két részben történjen. „Erkölcsi és politikai kötelességünk segíteni azokat, akik 2000-3000 lejes nyugdíjból élnek, és napról napra számolgatják, hogy mire futja” - fogalmazott.
A 3000 lejnél kisebb nyugdíjasok támogatására jelenleg elkülönített mintegy 1,7 milliárd lejt kötelezettségvállalási előirányzatokkal egészítenék ki, amelyeket a nyári költségvetés-kiigazítás után költségvetési előirányzatokká alakítanának.
A támogatást a nyugdíjasoknak két részletben fizetnék ki: az elsőt az első félévben, a másodikat a kiigazítás után, szeptemberben vagy októberben
Kelemen elismerte, hogy a kötelezettségvállalási előirányzatok is növelik a deficitet, de számításai szerint így is tartható a 6,2-6,3 százalékos hiánycél, miközben biztosíthatók a nyugdíjasoknak szánt források. Hozzátette azt is szerinte nem tekinthető Ilie Bolojan vagy a kormány kudarcának, ha a parlament módosítja a költségvetés tervezetét, mivel ez a törvényhozók szerepe.
Szabó Kinga Mária