Nagykároly

Szolid katonai megemlékezés

2021.10.26 - 07:45

 Idén kicsit meghittebb körülmények között került megünneplésre október 25. mind Nagykárolyban, mind Szatmárnémetiben, melyeken csak a helyi vezetőség vett részt. Október 25-én azt ünnepelik, hogy 1944-ben ezen a napon az utolsó romániai település, Nagykároly is felszabadult a német megszállás alól, ez a nap egyben a román hadsereg napja. Az ünnepség Szatmárnémetiben A román katona szobra előtti téren kezdődött, ahol a katonai-egyházi szertartást követően Altfatter Tamás prefektus köszöntötte a jelenlevőket, majd megkoszorúzták az emlékművet. Ezt követően 15 órakor Nagykárolyban folytatódott a szolid megemlékezés, melyen egyházi szertartás keretében emlékeztek meg az elesett katonákról, majd megkoszorúzták A román katona emlékművét. A megemlékezés kiemelkedő pillanata volt, amikor Nagykároly polgármestere átvette az Invictus stafétafutóktól Románia zászlaját. Az Invictus-staféta résztvevői szimbolikusan három különböző helyről — Kisinyov, Mărăşeşti és Fogaras — indultak, s több mint 3000 kilométert futva piros, sárga és kék szín alatt hozták el a zászlót Nagykárolyba. A díszzászlóalj felvonulása előtt Nagykároly egét látványos légi parádé színesítette a gyerekek örömére, akik katonai repülőgépeket és helikoptert is láthattak alacsonyan szállni.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

„Együtt újraépülhet a város és újjászülethet a közösség” - KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

Május 14-én az 1970-es pusztító árvízre emlékeztek. Egy tragédiára, amely örökre megváltoztatta Szatmárnémeti képét.
Szatmárnémeti

Főhajtás Dsida Jenő és Jakabffy Elemér emléke előtt

Egyikőjük azt vallotta, Erdély az irodalom és a magyar irodalom tulajdonképpeni kovásza; másikuk azt, hogy a szellem és a szabadság tisztelete a nemzet igazi értékei.
Szatmárnémeti

Megemlékezés a doni áldozatokról

Istentisztelet, történelmi megemlékezés és koszorúzás lesz vasárnap.