Sport

Szlovákiában motorozik Gyenes és Szilveszter

2015.09.09 - 08:00

A szlovákiai Kassán rendezik az idei év International Six Days Enduro off-road motorversenyét, amelyen Mani és Szilveszter Marci már visszatérő vendégnek számítanak.

Szeptember 7-én vette kezdetét, immár 89. alkalommal az International Six Days Enduro (ISDE), az egyik legrégebbi off-road motorverseny, amelyet a Nemzetközi Motoros Szövetség elismer. A motorsport olimpiájának becézett versenyen mindenki éremmel gazdagodhat, ha képes befejezni. Az érmeket annak függvényében osztják ki, hogy az első helyezetthez képest milyen idővel végeznek. Az ISDE-t idén a szlovákiai Kassán rendezik.

A verseny hat napig tart, körülbelül 1000 kilométert fognak megtenni a versenyzők, melynek során 25 speciális feladatot kell teljesíteniük. A verseny nehézsége abban rejlik, hogy az ütem nagyon gyors, a kisegítőket komolyan korlátozzák, illetve a motor előkészítésére is előfordulhat, hogy kevés idő jut. Az első romániai motoros, aki részt vett már az ISDE-n a szatmári Gyenes „Mani” Emanuel volt, aki 2007-ben Chilében szerzett ezüstérmet.

Románia 2012-ben képviseltette magát először ezen a megmérettetésen. Abban a csapatban is ott volt Mani, Alexandru Garbacea, Szilveszter Márton, Lucian Neaga és Romeo Duicu pedig a csapattársai voltak. A szervezők ebben az évben a csapatot a Watling Trófeával ajándékozták meg. A Watling Trófeát 1962-ben vezették be, minden évben az a csapat kapja meg, amely a legtöbb odaadással küzd, illetve a legsportszerűbb. Az ISDE 2012-es versenyébe 24 nemzet nevezett be, Maniék pedig a 18. helyen végeztek.

A Németországban elért 18. hely után 2013-ban Szardínia szigetén rendezték a versenyt. Egy évvel később Argentina adott otthont az emberpróbáló versenynek, azonban anyagi okokra hivatkozva a román delegáció visszamondta a szereplést. Idén azonban Szlovákiában rendezik a versenyt, ezért Maniék visszatérhettek. Mani, Marci és Alexandru Garbacea mellett még ott van a csapatban Ştefan Muntean, Andrei Botoaca és Ionuţ Tocitu.

A versenynek szeptember 12-én lesz vége, Maniék pedig abban reménykednek, hogy egy jó eredménnyel térnek majd haza, célkitűzésük az, hogy a legjobb 20 között végezzenek a Nemzetek Trófeájáért zajló küzdelemben. Az első két nap után egyébként Maniék a 22. helyen állnak.