Tamásváralján és Kisbábonyban virágvasárnap tettek bizonyságtételt és fogadalmat a konfirmáló ifjak.

Tamásváralján, Kala Noémi Katalin lelkipásztornő a virágvasárnapi események (Lukács 19,29-48) alapján kihangsúlyozta, hogy Jézus, amikor bevonul Jeruzsálembe sokan tolonganak körülötte, azonban kereszthalálakor nagyon kevesen maradnak mellette. Ezen az istentiszteleten, lélekben, a gyülekezet is végig járhatta Jézus virágvasárnapi útját, egyénenként megvizsgálva, ki hol tart a Jézus követésében. Azok között vannak-e, akik ridegséggel nézik végig az éljenező tömeget, vagy beállnak ők is a hozsannázó emberek közé? Esetleg bemennek Jézussal együtt a templomba, ahova már csak a gyerekek, vakok és sánták követik őt? Ha innen is tovább akarunk menni, akkor vállalnunk kell a szenvedést, mert az út a Golgotához vezet, ahol már csak János és a siratóasszonyok vannak a szenvedő Krisztus mellett. A tanítvány útja ide kell vezessen. Lelkésznő elmondta, hogy a konfirmáció után derül ki, hogy a fogadalmat tett fiatalok, valóban elkötelezték-e magukat Jézus követésében? Mert könnyű ünnepélyes keretek között ígéretet tenni az úrasztalánál, de nehezebb azokhoz ragaszkodva, az engedelmesség keskeny útjára ráállni.

Kisbábonyban, Gáti Tibor lelkipásztor, a Jelenések könyve 3. részének, 20. verse alapján szólt elsősorban a bizonyságtételre megjelent ifjakhoz, de az egész gyülekezethez is: „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem.” Régi ismerős az, aki a szívek ajtaján zörget, Jézus Krisztus, akivel eddigi életünk során sokszor találkozunk már. Most újra itt van és zörget, mert be akar oda menni, hogy egy bensőséges életközösséget alakítson ki velünk. S ha most ifjaknak, szülőknek, rokonoknak nagyobbat dobban a szíve, az nemcsak az izgalomnak az oka, hanem jele annak, hogy Ő sürgetve kopogtat rajta. Nyilvánvaló, hogy az Úr Jézus bebocsátása nincs lezárva a konfirmációi fogadalommal, hiszen holnap reggel újra jön, s életed minden fontos döntésénél újra zörget, hogy ne egyedül, hanem vele indulj, vele dönts, vele élj. Ezt az életközösséget jelenti a „vele… és ő Énvelem” – fogalmazott a lelkipásztor az igehirdetésben.

Lelkipásztor házaspárként minden esetben együtt, egymást bíztatva kutatják az ige kibomló üzenetét, így mindketten még egy rövid bíztatást helyeztek az ifjak szívére, mielőtt megtörtént volna a bizonyság- és fogadalomtétel: a legfontosabb és igazán értékes dolgokat innentől kezdve csendben, suttogva mondja el Isten nektek, mint ahogyan Illés esetében is, a halk és szelíd hangban volt hallható Isten bátorító szava. Keressétek mindig azt a csendet, amelyben meghallható Isten hangja, ne várjátok meg, amíg az alattatok megrendülő föld, a fölöttetek összecsapó hullámok hozzák közel azt. Abban a csendben mindig megtalálható lesz Isten szeretete.

Az ifjak, a Heidelbergi Káté kérdéseire adott feleletük, a kért aranymondások, valamint a dicséretek éneklését követően fogadták: „Református magyar vagyok, amíg élek az maradok…” Kézrátétel, áldás és úrvacsoravételre való felhatalmazás következett, majd néhány köszöntő gondolat után áldással és nemzeti imánk éneklésével zárult az ünnepi istentisztelet.

Rácz Ervin