Fontos ásatási munkálatokban vesznek részt a Szatmár megyei régészek. Egyikükkel, a Nagykárolyi Városi Múzeum részlegvezetőjével, dr. Hágó Attila Nándorral a pályaválasztásról, a söröskorsógyűjtésről is beszélgettünk. Megtudtuk, mi érdekli még a régészt.

— Elég hosszú ideje ismerjük egymást, de nem tudom, mi volt a motivációd, mikor és miért döntöttél úgy, hogy régész leszel.

— Már gyerekkoromban érdekelt a történelem, a régészet. Azt hiszem, nyolcadikos voltam (1995-ben), amikor kaptam egy enciklopédiát apukámtól, és abban sok más mellett szó volt a régészetről is. Szerintem ekkor döntöttem el, hogy ezzel akarok foglalkozni. Házunk építésekor az egyik kő alá el is ástam néhány tárgyát a jövő régészeinek, bár egy olyan helyre kerültek ezek, ahonnan szerintem most is ki lehetne szedni őket. 1998-ban voltam először régészeti ásatáson dr. Németi Jánossal, aki megszerettette velem ezt a tudományt. Rendkívül sokat köszönhetek neki mind szakmai, mind emberi szempontból, ahogy sok más régészkolléga is, nemcsak a Szatmár Megyei Múzeum munkatársai, hanem más kutatók is. Olyan szakembereket ösztönzött erre a pályára, akik most az ország különböző intézményeiben dolgoznak. Sokat tanultam ugyanakkor a múzeumbeli kollégáimtól és tanáraimtól is.

— Több kulturális projektben is tevékenykedsz, emellett rendszeresen részt veszel ásatásokon is. Melyiket szereted jobban?

— Mindig szerettem a pörgést és a szervezést is. A középiskolában is foglalkoztam mindenfélével (kulturális programok, idegenvezetés, újságírás stb.). Mindegyik fontos a számomra, a kiállítások szervezése, a tudományos kutatás mondjuk egy könyvtárban, de az ásatásokat is rendkívül szeretem a kicsit hosszabb munkaidő vagy egyéb nehézségek ellenére, mert megvan a jó oldaluk. Mindig találkozom új dolgokkal, tanulunk, ugyanakkor kihívásokkal is szembesülünk. Nem tudnám megmondani, mi köt le leginkább. Ezt mindig az aktuális helyzet hozza. Most ez a mentőfeltárás is nagyon érdekes, amiben részt veszek. Több régész, munkagépek, nagy létszámú munkás egy közel két hektáros lelőhelyen, ahol már túl vagyunk a 100. régészeti objektumon. Ahol én most dolgozom, az csak egy lelőhely a 11-ből, ami az elkerülő úton van. Ez a jelenlegi feltárás az eddigi legnagyobb, ami Szatmár megye régészeti kutatástörténetében valaha is zajlott, de jól felkészült szakemberekből álló csapatok dolgoznak, így megbirkózunk a feladattal. Szerintem nagy élmény egy, a múlt iránt érdeklődő személynek is, aki ellátogat egy ilyen nagy felületű régészeti kutatásra.

— Mi volt az ásatáson szerzett legnagyobb élményed, tapasztalatod? Szakmailag mi jelentené a legnagyobb kihívást, hol ásnál szívesen?

— Nagyon sok jó tapasztalatot szereztem dr. Németi Jánossal a bobáldi és piskolti ásatásokon. Ugyanakkor sokat tanultam a magyarországi és romániai autópálya-ásatásokon is, de a nagy felületű feltárások mellett új tapasztalatokkal gyarapodtam a krasznacégényi templom ásatásán is. Vonzana egy ásatás a Közel-Keleten, ugyanakkor szívesen kutatnék valamelyik dunántúli neolitikus ásatáson is. Szerencsére sok ásatáson vettem részt, ahol több érdekes lelet került napvilágra: műszeres leletfelderítés során előkerült bronztárgyak, avarkori temető, őskori településfeltárás, templomi temetkezés stb.

— Mi a jó az ásatásban, és mik a legnagyobb nehézségek, amikkel szembesülsz?

— A régészet bemutatja a múlt egy olyan szegletét, ahonnan nem minden esetben van írott forrás, mint például az őskori kutatások. Egy középkori templom vagy újkori város területén zajló feltárás megerősítheti a dokumentumokat, de ugyanakkor teljesen új információval is szolgálhat, ami lehet, hogy felborítja azt, amit eddig tudtunk az épületről vagy az illető területről. Nem egyszerű az emberekkel dolgozni, akik ugye munkások, nekik el kell magyarázni, hogy nem az számít, hogy ki hány köbméter földet ás vagy dob ki, hanem az, hogy odafigyelve legyünk hatékonyak. Türelem, szakértelem és tapasztalat kell hozzájuk és az ásatásokon részt vevő diákokhoz is. Természetesen nekünk, régészeknek is figyelnünk kell egymásra, hiszen nem mindig van együtt egy jól összeszokott csapat. Különböznek a vélemények és a látásmódok. Ilyen, mint a mostani feltárás, külön szervezést igényel, hiszen gyorsnak és egyben hatékonynak kell lenni, ugyanakkor ilyenkor a munkavédelem is kiemelt szerephez jut. Szerencsére a szatmári múzeum régészeinek nagy tapasztalataik vannak a nagy felületű leletmentő ásatások terén, köszönhetően az itthoni és külföldi kutatási projektekben való részvételnek.

— Neked melyik volt a legextrémebb ásatási helyszíned?

— Extrém helyszín nem volt. Szélsőségesnek mondható időjárás viszont igen. Ástunk már a kollégáimmal mínusz 4–5 Celsius-fokban (van olyan kollégám, aki ettől hidegebb időjárási körülmények között is), de volt olyan is, hogy a napon közel 40 Celsius-fokot mértünk. Mentőásatáskor nincs pardon, haladni kell, akár esik, akár fúj, ha hideg van, ha meleg. Természetesen ilyenkor nekünk és a munkásoknak is különleges előírásokat kell betartani munkavédelmi szempontból.

— Régész-történész szakemberként te melyik korban élnél szívesen?

— Jó kérdés, és nem is egyszerű rá válaszolni. A saját korszakomon kívül —őskor, kőkorszak, amiben nem biztos, hogy szívesen élnék, már csak a kényelmi körülmények miatt sem — sok időszak érdekel. Azt hiszem, talán a császárkori Róma valamelyik jelentős városában vagy pedig XVIII–XIX. században élnék szívesen.

— Magánemberként mivel foglalkozol szívesen?

— Szeretem hasznosan, aktívan eltölteni a szabadidőmet. Nem bírok nyugton ülni napokig vagy délig aludni. Utazni, olvasni, biciklizni, olvasni szeretek leginkább. Amikor több ideig vagyok egy helyen, akkor is mindig arra törekszem, hogy megismerjem a környék látványosságait. Sokszor kerestem fel érdekes, különleges helyszíneket például Budapesten.

— Mit kellene szerinted átörökítenünk, mit nem szabadna hagyni feledésbe merülni abból, amit a régiek tudtak? (Nyilván nem a barlangba való visszaköltözésre értem ezt, sokkal inkább arra, hogy az emberi értékek tekintetében szerinted mi az, amit régen jobban csináltak, s aminek mi inkább híján vagyunk?)

— Ősembernek, primitívnek nevezzük őket, pedig nagy tudással rendelkeztek. Gyakorlatiasabbak voltak akkor az emberek szerintem, mint ma. Persze ahogy most sem, akkor sem készített mindenki kerámiát vagy tervezte meg és építette fel a házat, de mégis nagyszerű, még a ma emberének is felfoghatatlan dogokat hoztak létre. Sok információt kaphatunk az őskori életről, ha megfigyeljük azt, hogyan élnek, dolgoznak az emberek egy elzártabb településen. Hiszen az alapvető dolgok (élettér kialakítása, kézi mezőgazdálkodás, táborhely kialakítása stb.) nem változtak sokat. Persze van némi technikai fejlődés, de ez elengedhetetlen. Mi ezek gyakorlati haszna? Nagyon egyszerű. Táborozáskor nem oda verjük a sátrat, ahol elmos minket a kiáramló patak vagy a domboldalból lezúduló víz, ugyanakkor az illemhelyet is a háztól lehetőleg távol alakítjuk ki, és még sorolhatnánk. Ahogy ez minket zavar a 21. században, nem volt egy kellemes dolog a két- vagy akár négyezer évvel ezelőtt élő embernek sem.

— Elég nagy gasztrokibicnek mondanálak. Rendszeresen főzöl — hisz látom az eredményről megosztott képeidet a közösségi oldaladon — és főzőversenyeken is zsűrizel. Miket főzöl szívesen?

— Ez egy újabb, nagyon érdekes része az életemnek. Főztem az egyetemen is, de az más volt, bár ott is készültek jó és finom dolgok meg furcsaságok is. Sokat tanultam és tanulok édesanyámtól és Dragoş Georgescu barátomtól. Enni jó, de ha az ételt te készíted, akkor még jobb. Kísérletezni kell és kipróbálni új dolgokat. Soha nem eszem étteremben olyat, amit lehet otthon is, annak nincs semmi varázsa. Ugyanakkor egyszerű hozzávalókból is lehet különleges dolgokat alkotni, épp abból, ami a hűtőben van. Egy kis kreativitás és bátorság kell hozzá. Sok recept van az interneten is, amit a saját ízlésünkre tudunk alakítani. Saját magunknak is jó főzni, de barátoknak még jobb, viszont szerintem a legvagányabb dolog, ha külön valaki kedvéért készítünk egy finom vacsorát. Szeretem a hagyományos ételeket is, mint például egy húsleves, de vevő vagyok extrém dolgokra is, mint mondjuk a tatárbifsztek, bikaherepörkölt, vagy mondjuk az agyvelő. Gyakorlatilag kevés dolog van, amit nem eszem meg. Szeretek szabadtéren is sütni, főzni. Túl rövid az élet, hogy ne együnk finom ételeket.

— Közismerten nagy söröskorsógyűjtő is vagy. A gyűjteményed néhány fontos darabját már több kiállításon a közönségnek is megmutattad. Milyen sört fogyasztasz a legszívesebben, és melyik a kedvenc korsód?

— Újabban figyelek a minőségre itt is. Nagy a különbség sör és sör között. Sokan egy üzletben feleannyit adnak egy sörért, mint egy csapolt világosért egy pubban. Pedig otthon is ihatunk finom, minőségi italt, de legtöbbször mégsem tesszük. Én leginkább az ALE (felső erjesztésű, az egyik legrégebbi sörfajta) és az IPA (magas komlótartalmú, keserű ízű) és a kézműves söröket részesítem előnyben. Van egy kb. 1910 környékén készült Merchelback-Wick korsóm, ez az egyik kedvencem.

— Mivel tölti a szabadidejét egy régész, ha épp nem ügyel és nem vezet tárlatot a múzeumban?

— Szórakozik a régész is, és van, amikor ő is úgy tölti a szabadidejét, hogy annak nincs semmi köze a munkájához. Én szeretek utazni, kirándulni (persze itt mindig előjön belőlem a szakember, hiszem felkészülök a témából, ahová utazom), és persze nem marad ki egy jó kis kiállítás sem. Ugyanakkor aránylag sokat biciklizek, valamint fotózok és ha jut rá idő, olvasok is. Ebben mindenevő vagyok, de azért a minőségre vigyázok, de jöhet szépirodalom, krimi, thriller, kalandregény is. Most egy irodalmi Nobel-díjas író könyvét olvasom. És természetesen a régész is jár bulizni.

— Ha nem a múzeumban dolgoznál, Szatmár megyében, illetve Nagykárolyban milyen lehetőségei vannak egy ilyen szakembernek, mint amilyen te vagy?

— Mindenképpen a kulturális élettel kapcsolatos munkám lenne, ha lenne rá lehetőség persze. A tanügy nem vonzott soha. A kisgyerekekhez (óvodások, kisiskolások) van türelmem, a nagyobbakhoz viszont nincs. Minden tisztelem azoké, akik középiskolában tanítanak, nekem nem menne. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ott van az örökségvédelmi hivatal is, ahol szintén jó, ha van régész.

Tőtős Tímea