Az egészségtelen, a lakossági ügyfélfogadásra teljesen alkalmatlan körülményeket a hivatal dolgozóinak megfelelő hozzáállásával és színvonalas ügyintézéssel kell kompenzálni — fogalmazott Radu Bud Szatmár megyei kormánymegbízott az útlevélosztályon, valamint a gépjármű-bejegyzési és jogosítványkibocsátó irodában tett keddi látogatása után.
A kormánymegbízott Altfatter Tamás alprefektus és dr. Dan Zeicu kancelláriaigazgatóval a prefektúra alárendeltségébe tartozó intézmények Petőfi Sándor utcai irodáiba látogatott el, ahol egyeztettek a hivatalvezetőkkel: az útlevélosztály vezetőjével, Simona Babici-csal, valamint a gépjármű-bejegyzési és jogosítványkibocsátó hivatal vezetőjével, Zamfir Mozával — áll a szerkesztőségünkhöz elküldött sajtóközleményben. Mint ismeretes, a két hivatal egy visszaszolgáltatott ingatlanban működik, ezért az áldatlan körülmények ellenére sem lehetséges a jelenlegi helyen nagyobb modernizálásban gondolkodni, de a szükséges higiénizálási munkálatokat el fogják végezni a lakosság és az ott dolgozók érdekében — ígérte a helyszínen a prefektus.
A két hivatal székházgondja akkor rendeződhet, ha a prefektúra új székhelye megépül. A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség melletti telken, a Mircea cel Bătrân és Cuza Voda utcák kereszteződésében félbemaradt épület tulajdonjogát megkapta a prefektúra, itt fog megépülni a tervek szerint a kormányhivatal új székháza. A négyszintes, 4000 négyzetméteres ingatlanban a földszinten kap helyet többek között az említett két hivatal is, a beruházás tervezett költségvetése a bútorzattal együtt 18 millió lejre rúg. A beruházás engedélyeztetési fázisban van, optimális esetben a közbeszerzési eljárás után idén július-augusztusban kezdődhet az építkezés.