Nagykároly

Színvonalas tárlat a kastélyban

2017.02.05 - 05:42

Újabb remek fotó-összeállításból nyílt kiállítás a Károlyi-kastély alagsori termében. Napokkal ezelőtt még Bikfalvi Zsolt panorámaképeiben gyönyörködhetett itt a közönség, szombat óta pedig a Magyar Fotóművészek Világszövetsége művészeinek vándorkiállítása látható a kastélyban.

„A hagyományok folytatódnak. A mai rendezvény ennek többszörös bizonyítéka” — hangzott el a kiállítás szombati nyitórendezvényén. Bikfalvi Zsolt, a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub művészeti vezetője rövid beszéddel nyitotta meg a kiállítást.

„Immár negyedik alkalommal nyílik meg a Magyar Fotóművészek Világszövetségének (MFVSZ) fotókiállítása Nagykárolyban. Az idei a XVI. Nemzetközi Magyar Fotópályázat címet viseli, s ez a rangos esemény — folytatva a korábbi évek hagyományát — a nagykárolyi fotóklub első februári hétvégéjének programja. A kiállítás anyaga Budapest és Bukarest, valamint több felvidéki és magyarországi kiállítás után érkezett városunkba. Az MFVSZ idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját, ezért is kiemelten fontos számunkra, hogy a kiállításnak teret adjon Nagykároly is. Az MFVSZ minden év augusztusában meghirdeti a magyar fotóművészek számára azt a versenyt, melyre több ezer képet küldenek be a fotósok. A beküldött képek legjavából áll össze az itt látható kiállítási anyag, melyből színvonalas katalógus készül a szakma és a nagyközönség számára” — mondta Bikfalvi.

A Vasile Vénig László Fotóklub ezzel a kiállítással és Bikfalvi Zsolt legutóbbi, 111° című tárlatával csatlakozik az Euro FotoArt Szövetség által szervezett Carol Pop de Szathmári — Szathmári Pap Károly Fotográfiai Fesztiválhoz, amely a román kulturális minisztérium védnökségét élvezi.