Szatmárnémeti

Szintbe hozzák a csatornafedeleket

Fotó: A szerző felvétele
2021.09.17 - 10:36
Örökös probléma látszik felütni a fejét az egyik legforgalmasabb szatmárnémeti utcában: nincsenek az aszfalttal egy szintben a csatornafedelek, egyik feljebb, másik lejjebb van, mint kéne.

Vadonatúj az aszfalt a szatmárnémeti Ady Endre utca teljes szakaszán, a tükörsima összképet a csatornafedelek rontják, amiket ez alkalommal sem sikerült az aszfaltréteggel egy szintbe hozni. Illúzióromboló átdöccenni egy-egy ilyenen, az autósok a teljes réteg cseréje — és nem csak szakaszos javítás — okán abban bíztak, hogy ez alkalommal sikerül az ilyen hibákat kiküszöbölni, és elejétől a végéig egyenletes felületen lehet majd haladni. A munkával végeztek, az útjavító gépek elvonultak, befejezettnek tűnik a dolog, az autósok pedig tartanak attól, hogy ezek az állapotok tartósak maradnak.

Utómunka

Maskulik Csaba szatmárnémeti városmenedzser szerint ez nem így lesz, mert ha nincsenek is gépek meg munkások az utcában, az aszfaltozás nincs befejezve. Technikai szünetet tartanak, de a megbízatási szerződésben benne foglaltatik a csatornafedelek szintbe hozása is, a munkának ez a fázisa is meg lesz csinálva két-három héten belül. Kopórétegcsere történt ugyebár a Ioan Slavici/George Coşbuc utcától a Rodnei utcáig, emlékeztetett a városigazgató, ilyen munka elvégzésekor fizikai képtelenség egy szintbe hozni a csatornafedelek magasságával az aszfaltréteget, mert ezen technikai járatok egyike magasabban van, másika alacsonyabban. Az aszfaltozók az aszfaltréteg helyes vastagságára figyelnek, a csatornafedeleket utólag hozzák szintbe, mint ahogy bárhol máshol a világon.

Egyik ezé, másik azé

Föld alá vezető járata egyébként nem csak a csatornázási vállalatnak van, kezelnek ilyet különböző távközlési cégek, van ilyenje az E.ON-nak is, nem feltétlenül az Apaservet kell elmarasztalni, ha valamelyiknek a magassága vagy mélysége bosszúságot okoz. A cégeket jellemzően adják-veszik, a vevő igyekszik csak a jogokat megvásárolni, a kötelezettségeket már nem annyira, ezért van az, hogy nehézkes javítani, cserélni, emelni, süllyeszteni a fedeleket. Jelen esetben, az Ady Endrén nincs ilyen probléma, a tucatnyi fedél szintbe hozását az aszfaltozást is végző ARL Cluj fogja megcsinálni.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

„Legyetek a remény emberei!”

Megkezdődött a tanév a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Líceumban is.
Szatmárnémeti

Teljében a nyári aszfaltozások

Több fronton is dolgoznak Szatmárnémetiben az aszfaltozók, járdajavítók.