Nagykároly

Színpompás felvonulás előzte meg a szüreti bált

2017.10.15 - 14:32

Az elmúlt hétvégén zajlott a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület felvonulással egybekötött szüreti mulatsága. A bál iránt hatalmas volt az érdeklődés, közel fél ezren mulathattak együtt.

A szüreti mulatságot – melynek ez alkalommal is a helyi Victoria Rendezvényház volt a helyszíne – megelőzően a többéves hagyománnyal rendelkező szüreti felvonulás előzte meg. Az eseményen részt vettek a Nagykároly környéki községek csőszpárjai is, kiegészülve a nagykárolyi hagyományőrzőkkel. Az amfiteátrumos első helyszínen a fellépők sorát a csanálosi apróságok nyitották. Lipovan Gabriella kulturális referens idén is elhozta a kisebbeket is, akik nagy tapsot kaptak a népes közönség tagjaitól. Az útvonal a korábbiakhoz volt hasonlatos, azaz az amfiteátrumban megtartott gyülekezőt követően a csőszök és a kidíszített szekerek és lovasok, módosított haladási rend szerint, a Fatimai Szűz Mária templomhoz vonultak. Itt ismét bemutatták táncaikat.

„Öröm látni, hogy milyen sok magyar fiatal van, akik számára fontos a hagyományőrzés” – foglalták össze véleményüket többen is a közönség tagjai közül. A szüreti felvonulást este a bál követte a Victoria Rendezvényházban. A vendégekkel együtt mulattak a csőszök is, akik idén a nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport, a mezőteremi, a kálmándi, a kaplonyi, a mezőfényi, a csomaközi, a börvelyi, a csanálosi, a mezőpetri és gencsi fiatalok közül kerültek ki. A bál hajnalban ért véget.