Ünneplőbe öltözött dalos pacsirták lepték el pénteken délután a Szatmárnémeti Református Gimnáziumot: a tanintézmény adott otthont idén is a Pünkösdrózsa Népdaléneklő Versenynek.
Több mint hatvan, népviseletbe öltözött előkészítős, valamint I–VII. osztályos dalos pacsirta lepte el péntek délután a Szatmárnémeti Református Gimnáziumot. Azért sereglettek össze szerte a megyéből az ügyes, népdalokat kedvelő tanulók, hogy megcsillogtathassák tehetségüket, hallassák hangjukat a Pünkösdrózsa Népdaléneklő Versenyen.
A megmérettetés célja ezúttal is a népdalok megismertetése, az éneklés szeretetének felkeltése, a közösségi érzés megteremtése, magyar kultúránk, zenei anyanyelvünk fejlesztése és természetesen hagyományaink ápolása volt.
A versenyzők nagyon sok népdalt tudtak: az előkészítő–III. osztályosoknak öt népdallal, a IV–VII. osztályosoknak tíz népdallal kellett készülniük, ezekből énekelték el a kedvencüket, valamint azt az egyet, amelyiket a zsűri — Pap Szováti Melinda kórusvezető, a Vetési Általános Iskola tanára, Papp Fejér Olga, az Aurel Popp Művészeti Líceum tanítója, Török Kajtár Enikő, a Lázári Általános Iskola tanítója, Székely Sára, a nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport elnöke, Nezezon Enikő, az Aranykapu Kulturális Egyesület elnöke és Jónucz Alfonz, a Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum és a Mezőfényi Általános Iskola tanára — kiválasztott. Nem volt könnyű dolguk a pontozóknak, de végül sikerült kiválasztaniuk mind a négy kategóriában a legkiválóbb népdalénekeseket, akik közül a legjobbak az őszi országos döntőben képviselhetik Szatmár megyét.
Az előkészítősök és első osztályosok versenyét Szenes Viktória (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Fülöp Andrea) nyerte meg, második helyezést ért el Szilágyi-Bartha Gyopár (10-es Számú Általános Iskola, felkészítő: Reich Annamária), harmadik díjas lett Hutzel Zsófia (Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő: Krányák Jusztina). Dicséretben Márton Iringó (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Fülöp Andrea) és Kabos Réka (10-es Számú Általános Iskola, felkészítő: Reich Annamária) részesült.
A II–III. osztályosok között első lett Szilágyi Janka (Aurel Popp Művészeti Líceum, felkészítő: Zay Noémi), második díjat nyert Antal Rajmond (Szilágyszéri Általános Iskola, felkészítő: Nagy Orsolya), harmadik helyezést ért el Magdás Júlia (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő: Czier Bernadett). Dicsérettel Farkas Hannelorét (Ion Creangă Általános Iskola, felkészítő: Csiszár Éva) és Petz Rékát (Mezőfényi Általános Iskola, felkészítő: Maier Éva) jutalmazták.
A IV–V. osztályosok között Ilonczai Zsófia (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Mekker Melinda) bizonyult a legjobbnak, második lett Boros Benjámin (Óvári Általános Iskola, felkészítő: Hamzó Enikő), harmadik díjban Schlakter Flóra (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő: Jónucz Alfonz), dicséretben pedig Fazakas Csenge és Kállai Hanna (mindketten a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai, Dobosi Csilla tanítványai) részesült.
A legnagyobbak versenyét Polacsek Eszter (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Dobosi Csilla) nyerte meg, második lett Csizmár Bernadett (Mezőfényi Általános Iskola, felkészítő: Jónucz Alfonz), harmadik díjat nyert Koch Vanessza (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő: Jónucz Alfonz) és Kánya Réka (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Higyed Gyöngyi). Dicséretben Anderco Petra (10-es Számú Általános Iskola, felkészítő: Raţiu Ioan) és Antal Juszel Ingrid (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő: Jónucz Alfonz) részesült.