Nagykároly

Színi- és zenei előadások, filmvetítés, kiállítás

2014.04.23 - 10:05

A sikeres szombati előadások után kedden folytatódott a nagykárolyi Macondo Szobaszínház rendezvénysorozata. Azok, akik a szombati programokra nem tudtak eljutni, megtekinthették az akkori előadásokat, mint például Franz Xaver Kroetz német író, forgatókönyvíró, filmrendező „A mi szerencsés vasárnapunk” című darabját Teodora Păcurar nagykárolyi színművész előadásában, valamint a szintén nagykárolyi Fluidian, azaz Emil Gherasim gitáros, zeneszerző „Hangtájak” című meditatív zenei produkcióját, amelyhez kedden Andrei Mărginean képzőművész közreműködésével egy élő vizuális művészeti performansz is kapcsolódott, ugyanakkor a Dristor című filmet is újra levetítették. Ezen felül a közönség egy újabb színielőadást, valamint Paul Sarvadinak, a szobaszínház alapítójának „Homokkönyvek” című „majdnem képzőművészeti kiállítását” is megtekinthette. Rácz Endre kolozsvári színművész Loading című előadása tulajdonképpen egy mozgásszínházi produkció, amely a legalapvetőbb emberi mozdulatok (járás, ülés, vakarózás stb.) különböző helyzetekben történő önkéntelen „elváltozásait” mutatja be, egy fiktív számítógépes játék keretében. Paul Sarvadi, azaz Pol különböző könyvekből kitépett lapokból álló „trükkös” kiállítása egyfajta kollázsként is értelmezhető. Az alkotó a lapokon olvasható írott szövegekből néhány szót emelt ki, az így összeállt idézetek pedig teljesen más formát, mondanivalót kaptak. A szombati előadásokhoz hasonlóan a szobaszínház keddi eseményeit is nagy érdeklődés övezte.