Külföld

Szingapúrban találkozik majd Donald Trump és Kim Dzsong Un

2018.05.11 - 16:30

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte, hogy június 12-én Szingapúrban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Hetek óta tudni lehet már, hogy nagy valószínűséggel összejön Donald Trump és Kim Dzsong Un történelminek nevezehető találkozója, pedig az amerikai elnök és Észak-Korea diktátora néhány hónapja még nagy üzemben fenyegették, sértegették egymást. Az sem új információ, hogy májusban találkozik a két vezető. Az amerikai elnök múlt héten állította, hogy megvan a helyszín és az időpont, ám egyiket sem árulta el. Csütörtökön az amerikai sajtóban több helyen megjelent, hogy Szingapúr lehet a helyszín, de pontos dátumot senki sem írt. Donald Trump magyar idő szerint csütörtök délután végül a Twitteren a helyszínt és az időpontot is közzétette. Az amerikai elnök szerint mindketten azon lesznek, hogy a találkozó különleges esemény legyen a világbéke megteremtése érdekében. Ez lesz az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. A tárgyalások fő témája a várakozások szerint az észak-koreai nukleáris program felszámolása és az ázsiai ország atomfegyver-mentesítése lesz.