A Szatmári Ifjúsági Napok hétvégén megtartott jubileumi rendezvényének három napja alatt több újdonság is várta a résztvevőket.
A programsorozat pénteken a szokásos, fergeteges hangulatú humoresttel indult, majd szombaton telt házas közönségtalálkozóra várták a szervezők a fiatalokat. A korábbi évekhez képest egy újnak számító program, egy kérdezz-felelek jellegű közönségtalálkozó volt Dezső Bence videobloggerrel. Hatalmas sikernek örvendett a fiatalok körében, hiszen egyetlen szabad hely sem maradt a filharmóniában.
Az erdélyi youtube-celeb beszélt a videózás kezdeti nehézségeiről, arról, hogy miért vágott bele ebbe az egészbe, és elmondta azt is, hogy ha kitartóak vagyunk, akkor akár belőlünk is sikeres videoblogger válhat. Ezt követően a rajongók bombázták különböző, videózással kapcsolatos kérdésekkel a kedvencüket, majd a végén mindenki készíthetett egy közös képet Bencével.
A szombati nap második eseménye egy roppant érdekes, interaktív pszichológiai kiselőadás volt, amit családias hangulatban, egy limonádé mellett hallgathattak meg a résztvevők a District 15 pubban.
Tóth Klára előadásának témája a Z-generáció felnőtté válása és az önállósodás volt.
A napot egy irodalmi est zárta az Ács Alajos Stúdióteremben, ahol az egybegyűlt irodalomkedvelők egy igazán érdekes beszélgetésnek lehettek tanúi, valamint a Sugárút — Szatmári Műhely című negyedévi folyóirat legújabb számát mutatták be. Az esemény házigazdája Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója volt, aki elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a szervezők a szórakoztató és színes programok közé egy kulturális jellegű eseményt is beiktattak.
A rendezvénysorozat utolsó napján kissé rosszra fordult az időjárás, de ez sem tudott kiszúrni a szervezőkkel és a rajongókkal.
Még az új főtér rendezvénygödrében, a szatmárnémeti Ash Band fellépésével kezdődött az idei, immár 10. alkalommal megszervezett Szatmári Ifjúsági Napok zárórendezvénye. Amíg a fiúk zenéltek, addig a felhők gyűltek és eleredt az eső. De a hűvös-esős időjárás se tudott kiszúrni Gáspár Laci rajongóival és a szervezőkkel, akik gyorsan döntöttek, így a koncert helyszínét a Music’at Pubba költöztették.
A koncertet megelőzően Kereskényi Gábor, az RMDSZ polgármesterjelöltje szólt a közönséghez, felidézve a tíz évvel ezelőtti első SZIN szervezését. Ezután következett a sztárvendég, Gáspár Laci. A tehetséges zenész nem csak énekben vagy épp basszusgitározásban jó, számos dalt írt már, amit a szatmári közönségnek előadott.
A rendezvény levezetése a lehető legjobb hangulatban telt, hiszen Gáspár Lacit követően egy remek akusztikus koncertnek lehettek tanúi azok, akik a Macskában maradtak. A budapesti Uknow Duo latinos, jazzes, swinges előadása remekül passzolt egy borozgatós, beszélgetős esthez.
A rendezvényt támogatta a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ, a Szatmárnémeti Városi Tanács és a Szatmár Megyei Tanács.