Kedd nyílt meg Kovács Emil Lajos Színes közelítés című festészeti kiállítása a szatmárnémeti képzőművészeti múzeumban (Vécsey-ház); a legjellegzetesebb alkotásait ismerheti meg a közönség.

Kovács Emil Lajosnak a felmenői közül senki nem volt, aki kultúrával, művészettel foglalkozott, ősei között nagyon sok ügyes kezű ember volt, akik a maguk helyén végezték a dolgukat. Voltak viszont olyan barátai, akiknek az apjuk gyűjtő volt, náluk járva ismerkedett a festményekkel. Megtetszett neki a festészet, előbb a Művészeti Iskolában tanult, tizenöt éves volt, amikor elkezdett festeni. Három évig tanult festészetet, majd újabb három évig szobrászatot, és tanult kirakatrendezést is. Nyolc éven át tanult a Művészeti Iskolában amellett, hogy ipari iskolában érettségizett. Később Nagybányán elvégezte a művészeti főiskolát, 2011-ben szerzett diplomát. Tizenöt éves korától fest, több csoportos kiállításon vett részt, az első egyéni kiállítása 1996-ban volt. Tanárai sorában említi Nyiri Zoltánt, Paul Liviut, Erdei Istvánt és másokat. Miután kirakatrendező lett, elvégzett Bukarestben egy dekoratőriskolát. Tizenhat évig dolgozott az Északi Színházban díszletfestőként, ezekben az években nagyon sokat tanult a díszlettervezőktől, több mint kétszáz előadás díszletének az elkészítésében vett részt.

Kovács Emil Lajos kedden megnyílt kiállításának a címe Színes közelítés, ami azt jelenti, hogy színekkel közelít mindahhoz, ami érdekli, aminek a jelentéstartalmával egyetért, és közlendőnek tartja. Kovács Emil Lajos azt vallja, hogy neki nem sok köze van azokhoz a vitákhoz, amelyek a képzőművészeti berkekben jelenleg zajlanak. Viták minden korban voltak, és a jövőben is lesznek. Véleménye szerint nem azok a jó festmények, amiket a kortárs kritikusok és galériatulajdonosok jónak tartanak, hanem azok, amiket megvásárolnak és megtartanak.

Gonda Zoltán képzőművész így ír róla: „Kovács Emil Lajos alkotói pályája, sorsa nemrégen vált ismertté számomra, de az a néhány év, amióta ismerem mint ember, mint művész, kitörölhetetlen élményt jelentett, jelent számomra.”

Elek György