Nagykároly

Színes kínálattal várják a diákokat

2018.05.12 - 11:05

A nagykárolyi középiskolák mutatták be tegnap, mivel várják a tanulókat az új tanévben. Szakiskolák, elméleti, valamint egyházi szemléletet követelő intézmények vására volt.

Nagykárolyban négy középiskolában tanulhatnak tovább a helyi és a környező települések fiataljai. A Nagykárolyi Elméleti Líceum, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Gimnázium, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum és a Iuliu Maniu Iskolaközpont versengett tegnap (is) a diákok kegyeiért. Látványos standokkal, szórólapokkal, a duális képzést sikerrel alkalmazó iskolák gazdasági partnereikkel együttműködve, szakmai standokkal várták a jövő kilencedikeseit. Érdeklődőkben pedig nem is volt hiány, hiszen a városközpontban található amfiteátrumban a börze bizonyos szakaszaiban igencsak nagy volt a tolongás.

A Iuliu Maniu Iskolaközponton kívül mindegyik iskolában indulnak magyar tannyelvű osztályok. A Nagykárolyi Elméleti Líceumban két magyar kilencedik osztályba várják a jelentkezőket. Matematika-informatika és természettudományok szakon 28–28 helyet hirdettek meg a magyar tagozatot választó diákok számára. Az iskola szellemiségére a nyitottság és a kimagasló színvonal jellemző. Tavaly érettségizett diákjai körében majdnem tökéletes a sikerességi arány: 93,1 százalékos. Az Elméleti Líceum diákjai jól teljesítenek a különböző tantárgyversenyeken is: 128 díjazottjuk van megyei, 21 résztvevőjük és 7 díjazottjuk az országos szintű megmérettetéseken, ugyanakkor az iskola diákjai a különböző nemzetközi szintű versenyeken is remekül helytállnak. Az iskola vezetőségének céljai között szerepel, hogy minél jobban segítse a diákok egyéni kibontakozását, széles körű műveltséget biztosítson számukra, illetve versenyképes tudás átadása mellett érjék el az elméletis tanulók az egyéniséggé formálódást.

A Kalazanci iskola szintén két magyar tannyelvű kilencedik osztályba várja a jelentkezőket. Magas színvonalú képzést biztosít a diákoknak a teológia/angol-német bilingv rendszerű osztályban, illetve a közélelmezés és turisztika szaklíceumi képzésen. Az iskola keresztény szellemiségű nevelési módszert alkalmaz, és emellett megalapozott tudást, széles körű műveltséget és gyakorlati jártasságot biztosít a diákjai számára. Öntudatos fiatalokat nevel az életre, s teszi mindezt családias hangulatú, emberközeli iskolai légkörben. Nagykároly egyházi iskolája teljesen felújított épülettel, korszerű és felszerelt infrastruktúrával várja diákjait.

A duális szakképzés nagykárolyi versenylova a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum. A Gindele Imre által irányított szakiskola rohamos fejlődésnek indult az utóbbi években, messze lekörözve a Iuliu Maniu iskolát. Míg előbbi tanintézményben megkétszereződött a diákok létszáma, az utóbbiba jelentkező és ott tanuló középiskolások száma megfeleződött. Úgy tűnik, a Bărnuţiu iskolának sikerült levetkőznie magáról azt a bélyeget, amit korábban speciális iskolaként működve megkapott.

Ősszel a román tannyelvű osztályok mellett magyar tagozattal várják mindazokat, akik duális módszer szerint szeretnének tanulni. Lakatosnak, CNC-gépkezelőnek, mezőgépésznek, autószerelőnek, kereskedelmi és élelmiszeripari gépkarbantartónak, textilipari szakmunkásnak, asztalosnak, kárpitosnak, festőnek, mezőgazdasági technikusnak tanulhatnak kilencedik osztálytól a fiatalok. Az iskola által kínált szakok közül a legnépszerűbbek az autószerelői és kárpitos szakmák. A tegnapi iskolai börzén a tanintézmény gazdasági partnerei is jelen voltak, hogy a helyszínen is bemutathassák, milyen munka várná a fiatalokat az iskolapadból kikerülve.

Az iskolai expó tegnapi nyitóeseményén jelen volt Kovács Jenő polgármester és Călin Durla főtanfelügyelő is. Kovács arra biztatta a diákokat és szüleiket, hogy ne hirtelen elhatározásból, hanem alapos megfontolást követően válasszák meg továbbtanulásuk helyszínét, hiszen a gyerekek jövőjéről döntenek, s ez egész életüket meghatározza majd, mondta a polgármester.

 Tőtős Tímea