A babonák legszélesebb skálája szilveszter ünnepéhez kötődik — ekkor teszünk fogadalmakat (melyeket rendszerint nem tartunk be), s ekkor tehetünk legtöbbet következő évi sikereinkért.

Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott: volt idő, amikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára. Csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.

A szilveszteri szokások legjellemzőbb célja, hogy a következő esztendőre egészséghez, bőséghez, szerencséhez, boldogsághoz segítse az embereket. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások, melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól, eszközei pedig igen változatosak, karikás ostortól a dudán, csengőn át a kolompig. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, melynek célja, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyben szokás az óév kiharangozása és az új esztendő énekkel, zenével való köszöntése — ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás, tűzijáték és sajnos a petárdadobálás is, amellyel ha nem vigyázunk, nemcsak saját, de mások testi épségét is veszélyeztetjük, nem is beszélve arról, hogy milyen ijesztőek a durrogó hangok házi kedvenceink számára. Szintén kimondottan erdélyi szokás a tüzeskerék-engedés: a szalmával betekert kereket meggyújtották és a domboldalról legurították. Különösen az erdélyi szászok körében népszerű mind a mai napig, akik úgy tartják, a kerék összeköti az óesztendőt az újjal. A román falvakban a gyermekek járják végig a szomszédokat csokorba kötött gyümölcsfaágakkal újév napján. Az alma-, körte-, cseresznye- vagy szilvafagallyak ugyanis boldogságot, gazdagságot, egészséget és szapora gyermekáldást hoznak azoknak, akiket megcsapkodnak a gyerekek az ágakkal.

Sokan mai napig hagymából jósolják meg ilyenkor a következő év időjárását: a félbevágott vöröshagymáról 12 réteget lehántanak — ezek jelképezik egyenként a hónapokat. Mindegyikbe szórnak egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvad, az a hónap csapadékosnak ígérkezik, ha azonban a só megmarad a hagymalevélben, akkor szárazságra lehet számítani.

A férfi látogató: szerencse

Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Így például semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan és adósságot sem ajánlatos átvinni egyik évről a másikra. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is volt, nem volt szabad mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor. És a szemetet is tilos kivinni, mert kidobjuk vele a szerencsénket. Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjunk. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe. A jóslás is fontos szerepet kap az új évkezdetén. Úgy vélték, az év utolsó napjának álmai előrevetítik a jövőt, ezért a nagy mulatozás mellett érdemes hagyni egy kevés időt az alvásra is. A lányok gombócot főztek, mindegyikbe egy-egy férfinév került, amelyik gombóc először feljött a víz felszínére, az jelezte a leendő férj nevét. Gyakran ólom vagy viasz segítségével próbálták megfejteni a jövőt: a felmelegített ólmot/viaszt hideg vízbe öntötték, s a kapott forma segítségével fejtették meg a jövő titkait. Az év utolsó napjának jellegzetessége még az is, hogy ilyenkor szinte mindenki fogadalmat tesz, ki nagyobbat, ki kisebbet. Érdemes olyan dolgot megfogadni, amit legalább az új év első napján betartunk, így biztosan nem vesznek kárba az ígéretek.

A tyúk elkaparja, a malac kitúrja

Ne faljunk fel mindent szilveszterkor, maradjon étel a hűtőben, kamrában és az asztalon is és akkor az új esztendőben sem fogunk semmiben hiányt szenvedni. De nagyon figyeljünk, milyen étel kerül az asztalra! Nem szabad baromfihúst enni (csirke, tyúk, pulyka, kacsa, liba), mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket! A hallal is óvatosan kell bánni, mert annak ellenére, hogy a folyó menti vidékeken szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje. Viszont süssünk hosszúra nyújtott és gazdagon töltött rétest, ezzel a boldog életet nyújtjuk hosszúra; vagy pogácsát — utóbbiaknak azonban éjfél előtt el kell fogyniuk, különben nem jót, hanem rosszat hoznak. Együnk sok lencsét, babot, rizst vagy más szemes terményt, hogy a jövő év során soha ne ürüljön ki a pénztárcánk. Kimondottan szerencsehozó étek a sült malac! Disznóhúst azért érdemes ennünk, mert a disznó előretúrja a szerencsét, a ropogósra sütött malac boldog, minden szempontból ígéretes esztendőt jelent. Ezért még a megrögzött hitetlenek is boldogan ragadnak kést és villát a malacpecsenye láttán. A megszokott, sertéshúsból készült ételek, mint például a rántott hús, szóba sem jöhetnek, szerencsét csak a fül, a farok, a köröm és a csülök hozhat — akár kocsonya formájában is. Az egyébként értéktelennek tartott, olcsó húsféléknek a szakácsok ilyenkor nagy figyelmet szentelnek. Mindezen finomságok leöblítéséhez elengedhetetlen a pezsgő: a ma már a legtöbbek számára megfizethető nedű nagyon sokáig csak a leggazdagabbak itala volt — a luxus érzete azonban mind a mai napig hozzákapcsolódik a pezsgőiváshoz. A szilveszteri szokás lényege tehát az, hogy ha drága, úri italt iszunk az új év első perceiben, a folytatás is gazdag, úri, fényűző lesz.

Szabó Kinga Mária