Vidék

Szilveszteri körkép Nagykárolyból és környékéről

2014.01.02 - 13:06

Valószínűleg nem volt olyan vidéki kultúrház, ahol ne búcsúztatták volna jó hangulatú mulatsággal az óévet, és ne üdvözölték volna pezsgődurrogással az új évet. Nagykárolyban is több helyen mulattak, de jó bulik voltak Kaplonyban, Mezőfényen, Csanáloson is.

Nagykárolyban többnyire házibulik keretében búcsúztatták az óesztendőt, az erre a célra kibérelt szórakozóhelyek, illetve a város szélén található, legendás bulihelyszínnek számító Szőlős is hangos volt a zeneszótól. A modern házibuliktól az elegáns, illetve a nótaszó uralta szilveszteri mulatságokig terjedt a skála december 31-én éjszaka. Hatalmas tömeget vonzott az éjféli tűzijáték is, azonban a mintegy negyedórás látványosság nem volt kellően élvezhető, hiszen meglehetősen ködös volt az éjszaka. Ennek ellenére a jelenlévők hangos üdvrivalgással és pezsgődurrogtatással búcsúztak 2013-tól, és reménytelve köszöntötték a 2014-es esztendőt.

Immár hagyományosan megszervezik évről évre a nagykárolyi Német Demokrata Fórum szilveszteri bálját, melyre a jegyek már általában december elején elfogynak. Nem volt ez másképp most sem, az NDF Ifjúsági Központjában megtartott mulatságon több mint száz személy szórakozott együtt szilveszter éjjel. Finom falatok, tombolasorsolás és az Universal Band zenéje fokozta a hangulatot, ahonnan a jóféle házi pálinka és bor sem hiányozhatott. Johann Müller, az NDF helyi elnöke három nyelven — német, magyar, román — mondott köszöntőt, amit az egybegyűltek tapssal fogadtak. Kovács Jenő polgármester is az NDF bálját választotta ahhoz, hogy megünnepelje az év lezárását. Az éjféli koccintást követően gazdára talált a tombola főnyereménye is, amely egy kismalac volt, majd hajnalig folytatták a mulatozást az egybegyűltek. Morzsa nem volt, január elsején mindenki próbálta kipihenni magát, hogy összeszedetten álljon az új év kihívásai elé.

Tasnádon

Jókedvben, vidám hangulatban búcsúztatták az óévet Tasnádon. Az RMDSZ helyi szervezete ez alkalommal is a Caritas nagytermében rendezte meg a szilveszteri mulatságot. A telt házas bulin a jó hangulatot a karaoke és a tombolajáték tette teljessé, utóbbi főnyereménye egy szilveszteri malac volt.

A kismalacot támogatásként Véron András alpolgármester bocsátotta Ruff Zoltán, Póka András és Kiskasza Balázs szervezők rendelkezésére. A mulatozás reggelig tartott, mindenki elégedetten és derűsen lépett át az új esztendőbe.

Mezőfényen

Hatalmas buli várta azokat, akik Mezőfényen, a helyi kultúrotthonban gyűltek össze szilveszterezni. Telt ház, tökéletes hangulat, jobbnál jobb ételek, italok — ez jellemezte az év utolsó éjszakájának batyus buliját. „Kitűnő hangulat, remek zene, telt ház és minden, ami kell egy remek estéhez!” — foglalta össze az egyik bálozó a mezőfényi szilveszteri buli lényegét.

A fotók tanúsága szerint a több generációt felvonultató mulatság valóban kitűnő hangulatban zajlott. Közös koccintás, éneklés, rögtönzött tűzijáték fokozta a hangulatot. A táncolók Szilágyi Gábor szintetizátoron kísért zenéjére szórakozhattak, aki hajnalig fáradhatatlanul táncoltatta a jelenlévőket.

Kaplonyban

Kaplonyban is többéves hagyományra tekint vissza a kultúrházas, batyus szilveszter. Az eseményt idén is egynaposra szervezték, mivel január első napja ezen a vidéken szerencsére még megőrzött, újévi koccintós, jókívánságokat tolmácsoló falujárás hagyományával telik.

A RetroMania zenekar, Mánc Tímea és Mánc Imre duója idén is fergeteges hangulatot teremtett. Hajnalig tartó, telt házas szilveszter keretében bizonyították a kaplonyiak, hogy mulatozásban van mit tanulni tőlük.

Csanáloson

Minden adott volt a jó hangulathoz Csanáloson is. A helyi kultúrotthon modern környezete ideális vendéglátóhelynek bizonyult azok számára, akik úgy döntöttek, itt búcsúztatják az óesztendőt. Kivilágos kivirradtig tartott a bál az Aramis zenekar szolgáltatta zenére. Tombola nem volt, de ettől eltekintve mindenki remekül szórakozott, s az éjféli hangos pezsgődurrogás sem maradt el. A bál nagy sikere csak egyet jelenthet: jövőre ugyanekkor ugyanitt.