Belföld

Szilágyi: Erdély nem gyarmat

2014.10.14 - 18:22

A túlközpontosított államszervezetet bírálja Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökjelöltje, aki szerint az RMDSZ előre eladta szavazói voksait a Szociáldemokrata Pártnak (PSD).

A történelmi régiók gazdasági-közigazgatási önállósulása, az ország föderalizálása jelenti a fejlődés útját Románia számára — fejtette ki tegnap Szatmárnémetiben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnök-jelöltje. Szilágyi Zsolt szerint a túlközpontosított bukaresti hatalom gyarmatként tekint Erdélyre, ami tűrhetetlen, hisz mi is adófizető polgárok vagyunk. Zatykó Gyulával, a párt alelnökével, valamint az EMNP Szatmár megyei ügyvezető elnökével, Seres Ferenccel közösen tartott sajtótájékoztatója keretében élesen bírálta a felső politikai körökben elharapózott korrupciót, üzenve, hogy „kevesebbet kéne lopni”. A jelölt ugyanakkor Erdély gazdasági fejlődése elleni merényletnek nevezte a kormány napokban megjelent hosszú távú közlekedési stratégiájában foglaltakat, mely szerinte súlyosan diszkriminálja elsősorban az ország északkeleti részén élőket, azaz a szatmáriakat is. Rámutatott: autópályát egyáltalán nem terveznek ebben a régióban építeni a következő években, ami egyrészt elveszi a befektetők kedvét attól, hogy itt eszközöljenek beruházásokat, továbbá akadálya lesz Románia schengeni csatlakozásának, hisz a térséghez való tartozás egyik alapfeltétele a korszerű autópálya-hálózat. Mint elhangzott, a meglévő vasútvonalak közel felét meg akarja szüntetni a kormány, és az állomások 65 százalékát be akarják zárni, ami közlekedési szempontból nagyon előnytelen volna. Újságírói kérdésre, mely arra vonatkozott, hogy nem káros-e a magyarság politikai képviseltének tárgyalóképessége szempontjából az, hogy két jelölt indul, Szilágyi kifejette: a kormányzó PSD így is tárgyalóképesnek tartja az RMDSZ-t, a szövetség pedig már jó előre eladta a szimpatizánsai voksait Victor Ponta pártjának. Hozzátette: ennek egyik legékesebb bizonyítéka, hogy a Bihar megyei Érsemjénben például az RMDSZ-es vezetők helyezték ki Ponta választási hirdetéseit.

Babos Krisztina