Hozzon egy szál virágot! felhívással hirdetett a nyolcvan éve született Szilágyi Domokosról szóló megemlékezést az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör. A hétfői főhajtáson tanárok, diákok és a kultúra iránt érdeklődők jelentek meg.

A költő szatmárnémeti szobránál tartott megemlékezésen megjelenteket Muzsnay Árpád köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy Szilágyi Domokos költészete és irodalmi tevékenysége megkerülhetetlen. Évtizedek óta mérvadó, mérföldköve nem csupán az erdélyinek nevezett magyar lírának, de az összmagyarság költészetének is. Életútja, tragikus sorsa a huszadik század második felének Kelet-Közép-Európájában élő költő személyes és közösségi tragédiájának meg- és elgondolkodtató példája. Muzsnay kiemelte, hogy az utóbbi napokban szinte valamennyi írott és elektronikus sajtóorgánum megemlékezett Szilágyi Domokos nyolcvanadik születésnapjáról, akárcsak a szatmárnémetiek a költő iskolavárosában a negyedszázada állított szobra előtt. Az elmúlt napokban szinte újabb és újabb bejegyzések voltak olvashatóak a költővel kapcsolatosan a Facebook-oldalán. Sok igazság mellett számtalan fanyalgás, félremagyarázás és erkölcsi ömlengés. De határtalan örömmel tapasztalható, hogy egyre többen vannak, akik igyekeznek érteni, megérteni és megértetni Szilágyi Domokos szavait, közelebb kerülni költői nagyságához, nemzetiségi létünk által is befolyásolt emberi sorsához.

Nagy Gyula magyartanár méltatta a költő munkásságát, aki most lenne nyolcvanéves, de több mint negyven éve halott. Ma arra a kérdésre keressük a választ, hogy Szilágyi Domokosnak megérte-e aggódnia az emberiségért. Sokan sokat írtak róla és megbocsáthatatlan sokat felfedezett múltjáról. Életének tragikus fordulata, a befejezés, az önkéntes halál legenda lett. A költő hitte, hogy munkája van, nem is nevezte a versírást másnak, csak munkának, ünnepnek. Hitte, hogy létezik egy ígéretes beteljesülő jövő, de a múlt tanulságai, a jelen megtapasztalása döbbentették rá arra, hogy illúzió a jövőbeli ideális társadalom, hiszen az ember kétlábú, tollatlan állat. Most mit változott a világ? — tette fel a kérdést Nagy Gyula. Változott, s amit az emberiség épített, azt ugyancsak maga rombolta le. Az ember ugyanaz maradt, mint régen volt, bűnre hajlamos és esendő. Mit tehet a költő? Miféle igazságot képzel el, amikor múlt és jelen összekuszálódott és az úgynevezett boldog jövőről még dognózisa sincs? Az emberiségért küzdő, őrült bagázs áldozata hiábavaló volt, és a költő is csak üvölteni tudott. Kézenfekvő a példázat, hogy mocsok által jutunk kincshez, hősökhöz, akik épp úgy születnek, mint a többi ember, csak másként halnak meg. Élet és halál, az egyes ember és az emberiség sorsa, a kisebbségi lét gondolata rétegződik Szilágyi Domokos költészetében. Vívódó verseinek visszatérő kérdései: miért is vagyunk a világon? Mi haszna van az egyes embernek az emberiségért való küzdelemben és az emberiségnek az egyes emberből? Az ember célja a küzdelem. A világ nem újult meg. Nagyon tanulságosak a verset olvasó ember számára Szilágyi Domokos költeményei. A kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, életünk kiúttalansága, a jövő bizonytalansága, a társadalom hihetetlen polarizálódása gazdagokra és szegényekre, hamis értékek uralma határozza meg életünket. Szilágyi Domokos versei biztatást vagy legalább vigaszt szolgáltatnak, a tartalmas jövő iránti vágyakozást erősítik meg. Nem életre kényszerülve, hanem életre ítélve vágyakozunk olyan értékek után, amelyek igazolják, van értelme az életünknek. El kell fogadni emberként és magyarként Szilágyi Domokos teljességét.

Szilágyi Domokos-verseket mondott László Zita, a Harag György Társulat művésze, Grebur Krisztina, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja, Papp Vivien, a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákja és Csomós Rita versmondó. Végül a résztvevők virágot helyeztek el a szobornál.

Elek György