Vidék

Szikszai könyvbemutató Krasznabélteken

Szikszai Mária egy korábbi könyvbemutatón. (Fotó: Scientia kiadó)
2023.08.01 - 17:01
Augusztus 4-én pénteken, 17.00 órától Krasznabélteken (Templom/Bisericii utca 514. sz.) mutatják be Szikszai Mária Életek és történetek egy letűnt világból. Egy 20. századi papi életút mikrotörténeti reprodukciója című könyvét, amelyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Scientia kiadója jelentetett meg.

A kiadványt bemutatják: Sorbán Angella, a Scientia Kiadó igazgatója és a szerző. Az eseményt kerekasztal-beszélgetés zárja. Házigazda: Tatár Zoltán plébános. 
A könyv egy szatmári sváb katolikus pap élettörténetét mutatja be azon iratok alapján, amelyet a főszereplő az utókorra hagyott. A szerző a könyv borítószövegében így ajánlja a könyvet: „Mindannyiunknak vannak történeteink, amelyeket írásban, szóban vagy más formában megfogalmazunk és forgalmazunk az életünk során. Ez itt egy pap története, aki csak ember akart lenni – ahogy ő maga fogalmazott saját magáról. Az ő története azonban egy kicsit az enyém is lett, mióta megismertem, hiszen kicsit másképp szól az én történetem is azóta, hogy megismertem az övét. Ez a könyv tehát egyetlen személy hátrahagyott történeteit próbálja átmenteni arról a jó néhány papírosról, amelyen ő az utókorra hagyta ezeket. Az általa hátrahagyott anyag a maga nemében ritkaságnak számít: több mint 2400 irat maradt fenn utána, ennyit tett félre az élete során. Az utazás, amelyre az olvasót hívom, egy antropológiai utazás, ám ez nem térben, hanem időben történik: ezek az iratok időbeli utazást kínálnak egy mára már letűnt világ kultúrájába.”

Ki volt Kind Mihály?

Kaplonyban született 1916-ban. 1942-ben családja Tyukodira változtatta a családnevét, így 26 éves korától Mihály is ezt a nevet használta.
Tyukodi (Kind) Mihály Kaplonyban és Nagykárolyban tanult, majd Nagyváradon bölcseletet és teológiát végzett. 1942-ben történt pappá szentelése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin középiskolai tanári oklevelet szerzett és egyháztörténetből doktorált. Szolgált Szatmárnémetiben, Krasznabélteken, Munkácson, Színfaluban. 
1950-ben a Duna-csatornához internálták.

hirek/2023/julius/szikszai-maria-eletek-es-tortenetek-egy-letunt-vilagbol-scientia-kiado-1.jpg
Mit követett el?

A szatmári püspökség munkatársai pénzt küldtek vele a Körösbányán házi őrizetben lévő Scheffler Jánosnak, hogy a már betegeskedő püspök cserépkályhát rakathasson a lakásában. Mihály átadta a pénzt a püspöknek, akivel elbeszélgetett. A visszaúton a Securitate letartóztatta…  
Szabadulása után szolgált Színfaluban, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, Aknasugatagon, Krasznabélteken, Szatmárnémetiben, Érmindszenten, Tasnádon, Gyöngyön, ismét Gyulafehérváron. 1997-ben adta vissza lelkét teremtőjének. 
„Több mint 2400 darabból álló tekintélyes iratanyag” maradt utána, „amelyet Mihály az élete során gyűjtött és hagyott az utókorra.” A könyv megírásához ezt használta fel Szikszai Mária, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének oktatója.

Hírszerkesztő

hirek/2023/augusztus/pl3.jpg