Belföld

Szigorítanának is, meg nem is az új Kreszt

2013.09.23 - 14:14

A tervezetthez képest jóval enyhébb szankciókkal kerül az új KRESZ a parlament elé. A halálos közúti balesetek visszaszorítása mellett javítani kellene a bírságok befizetési arányán is.

 

A belügyminisztérium honlapján közzétett dokumentum már a közvita utáni, módosított törvénytervezet, ami jóval enyhébb szankciókat állapít meg a közlekedési szabálysértés elkövetőivel szemben, mint amit az eredeti törvénytervezetben megfogalmaztak a javaslattevők. A legmagasabb, VI-os kategóriába sorolt pénzbírság maximális értékét az eredeti 16 ezer lejről 9600 lejre sikerült lefaragni, a Mediafax hírügynökség által idézett belügyminiszter, Radu Stroe szerint a bírságok enyhítésekor a honatyák és az „egyes személyiségek” véleménye mellett a médiában elhangzott javaslatokat is figyelembe vették. A tervezett jogszabály értelmében az eredeti öt év helyett így már csak két évig marad gépjárművezetői engedély nélkül az a sofőr, aki súlyos személyi sérüléssel járó vagy halálos közlekedési balesetet okoz, persze amennyiben a büntetőjogi intézkedésekhez szükséges procedúrák híján az ügyészség nem indít büntetőeljárást vagy nem menti fel a vétkes sofőrt. Az ittas vezetést, csakúgy mint a gyorshajtást (a megengedett sebesség 60 km/h-val való túllépése) a legmagasabb pénzbírsággal sújtanák, a jogosítványt pedig fél évig bevonnák, amennyiben valakivel 3 éven belül másodszor is előfordul hasonló vétség, keményebb szankcióra számíthat. A pénzbírságokat 6 kategóriába sorolták, a legenyhébb kihágásért 2-3 büntetőpont jár, a legsúlyosabb közlekedési vétségért pedig 51 és 120 közötti büntetőpontot lehet összegyűjteni, egy büntetőpont értéke jelenleg 80 lej.