Nagykároly

Szicíliában jártak az elméletis diákok

2016.05.07 - 12:00

Egy nagyszerű helyszínen, Szicíliában kerítettek sort annak az Erasmus+ kiírásra készített projektnek a záró találkozójára, aminek öt másik ország iskolája mellett a Nagykárolyi Elméleti Líceum is részese volt. Két év volt a projekt lefutási ideje.

Több alkalommal is beszámoltunk már arról a projektről, melynek a Nagykárolyi Elméleti Líceum is részese volt. Az Erasmus + kiírásra készített, Jeunes eco-entrepreneurs d’Europe című nemzetközi, kétéves lefutású projektben hat országbeli — Belgium, Franciaország, Olaszország, Görögország, Spanyolország és Románia — diákok és tanáraik vettek részt. Az Erasmus+ projekt keretében sorra járták a résztvevő országokat a csoportok, ahol találkozókkal, tapasztalatcserével, egymás kultúrájának és oktatási módszereinek megismerésével töltötték idejüket.

„A Stratégiai partnerkapcsolatok az iskolák között elnevezésű Erasmus+ programban készítettük el pályázatunkat, mely a középiskolák, líceumok együttműködésére alapoz. Európa fiatal öko-vállalkozói — ez a témája a projektnek, melynek során a különböző országokban élő diákok megismerhetik, megtapasztalhatják, hogy milyen egy másik országban vállalkozónak lenni, közben olyan területen kell tevékenykedniük, ami a környezetvédelmi szempontoknak is megfelel, európai normák szerint. A projekt koordinátora egy belgiumi iskola, rajtuk kívül pedig egy-egy spanyol, francia, görög, olasz középiskola is szerepel benne. Az Erasmus+ kiírására készítettük a szóban forgó projektet, amelynek lényege, hogy egy közös európai céget alapít a hat ország, mely cégen belül minden ország kitalál egy olyan innovatív terméket, amelyet a projekt végén értékesíthetnek, s a befolyt pénzösszeggel egy nonprofit egyesületet támogathatnak. (Előtte mindegyik résztvevő csoport megalakítja a maga cégét is.) Még korábban, a spanyolországi találkozón az is eldőlt, hogy az európai közös cég egy francia alapítványt támogat majd, ők a gyermekek éhezése ellen küzdenek, nekik adjuk majd át a projekt ideje alatt összegyűjtött pénzösszegre vonatkozó csekket. Ez lesz a tulajdonképpeni utolsó találkozó, a két éve zajló projektünkben és Brüsszelben kerítünk rá sort” — tájékoztatta lapunkat Menţiu Gabriella, a projekt nagykárolyi koordinátora.

A nagykárolyi csapatot két tanár — Menţiu Gabriella és Indrea Viorel —, valamint négy diák alkotta. Ők április közepén egy többnapos szicíliai találkozón vehettek részt, mely alkalom az Erasmus+ zárótalálkozója volt. A diákok filmeket készítettek a riberai főhadiszállásukon, ami egy Palermótól mintegy 15o kilométerre lévő városka. A nagykárolyiak csapata amellett, hogy alaposan kivette részét a munkából, hiszen az összes, még folyamatban lévő hivatalos teendőjét a projektnek be kellett fejeznie, számos érdekességet figyelhetett meg. Menţiu tanárnő, aki egyébként a földrajzot oktatja a diákságnak, felhívta a tanulók figyelmét az ésszerű mezőgazdálkodás, a bio növény- és gyümölcstermesztés, valamint a zöld energia felhasználási módjaira Szicíliában. A munka mellett a kikapcsolódás is fontos szerepet kapott: a sziget történelmi emlékeinek megtekintése mellett egy korszerű szőlőültetvényt, valamint egy bionarancs-termesztő vállalkozást is megtekintettek.

„A projekt lezárásaképpen minden résztvevő csoport bemutatta az elkészített kisfilmjét, melyben összefoglalta, mit is tanult az elmúlt két évben, mik voltak számára a legkiemelkedőbb momentumok. A mi diákunk a szicíliai tartózkodásunk ideje alatt végig forgatott és a bemutatók után levetítette a hét összefoglalóját. Mindenki nagyon meghatódott, s megegyeztünk abban, hogy tovább tartjuk a kapcsolatot, a különböző diákcsere és iskolai együttműködést segítő projektek révén” — mondta Menţiu tanárnő.

Tőtős Tímea