Május 11-én, szombaton ismét motordübörgéstől lesz hangos Szatmárnémeti, ugyanis a szatmári motoros klubok — Viking MC, Trust MC, Daimler MC és Eagle Bikers RC — közösen szervezik az immár hagyományosnak mondható szezonnyitó felvonulást.
A gyülekezés 12 órától van a már jól ismert helyszínen, az Auchan parkolóban, ahonnan 13 órakor indulnak a közel 20 kilométeres útvonalra a motorosok, „körbegurulva” Szatmárnémetit : körgyűrű – Aurel Vlaucu utca – Lăcrămioarei utca – Rodnei/Magyar utca – Fabricii utca – Batizi út – Transilvania sugárút – Alexiu Berine utca – Golescu-híd – Károlyi út.
A felvonulás a Viking MC Szatmár Klubháznál (Vetési Ipari Park) ér véget, ahol a házigazdák részéről egy finom gulyással és szezonnyitó bulival várnak minden barátot.
A motor nem bicikli – figyeljünk rájuk
A látványos felvonulás ugyanakkor figyelemfelkeltés is egyben, hiszen tavasszal az autósokat mindig ugyanolyan felkészületlenül éri a motorosok megjelenése az utakon. Nem véletlenül hangzik el részükről minden szezonkezdéskor a kérés: tiszteljük egymást a közlekedésben, hiszen ők a gépesített közúti közlekedés legkiszolgáltatottabb résztvevői, a nagy sebesség mellett a maximális védőfelszerelés is csak minimális védelmet nyújt. Bár az elmúlt évek nagyszámú figyelemfelkeltő felvonulásainak – megmozdulásainak köszönhetően valamelyest változott az autósok hozzáállása, még messze nem tisztelik a közlekedésben egyenrangú félként a motorosokat, és a két kerék miatt úgy viszonyulnak hozzájuk, mintha biciklisek lennének. Pedig a motor nem bicikli és teljesen esztelenség „elvárni” (netán épp kikövetelni), hogy bicikli módjára az úttest szélén, a járdaszegély mellett guruljon egy 300 – 400 kilós gép, mint ahogy a biciklire jellemző, könnyed manőverezéseket, kerüléseket is. Nem mellékesen a közlekedési szabályok értelmében a motorosnak jogában áll egy sávot elfoglalni, azaz az útsáv közepén gurulni, épp a balesetek elkerülése érdekében (nehogy elsodorjon valamit/valakit az út szélén vagy a motoros/motor nehogy beleakadjon valamibe). A motoros balesetek egy része a (véletlen vagy négykerekes fölényük teljes tudatában történő) „leszorítások” miatt történik, a legtöbb és legsúlyosabb azonban sávváltásokkor, kanyarodáskor — ugyanis az autósok a váltás megkezdésekor még nem látják/túl távolinak látják a motorost, de amikor végrehajtják a manővert, akkor már ott van mellettük.
Egyébként ez az egyik legtipikusabb autós-hiba, mert sajnos a sofőrök zöme figyelmen kívül hagyja, hogy a motor gyors, még akkor is, ha nem nyomják tövig a gázt! Ezért kell(ene) a sofőröknek sokkal sűrűbben tükörbe nézni — nézni, és nem csak fél szemmel odapillantani, hanem tisztességesen belenézni a középső és az oldaltükrökbe is, mert csak így tudják leellenőrizni, hogy nincs-e már közvetlen mellettük a motor, ami egy-két perccel korábban még jóval távolabb volt, és bebiztosítani magukat, hogy elkerüljék a balesetet. Amúgy a kései észrevétel miatti utolsó pillanatban el/félrerántott kormány is komoly baleseteket okozott már és sajnos fog is még okozni, éppen ezért ajánlott észben tartani a sofőröknek az íratlan alapszabályt: ha meghallja a motor „bőgését”, bármilyen távolinak tűnjön is, nézzen a tükrökbe gyakran, amíg el nem haladt mellette a motoros!
Szabó Kinga Mária