Szatmárnémeti

„Szerintem lassan mindenki európai lesz”

2014.07.01 - 11:14

Leitner János, az NDF Szatmár megyei szervezetének nemrég megválasztott elnöke terveiről, a szervezet célkitűzéseiről, a többi politikai szervezettel való együttműködésről nyilatkozott.

 

— Milyen változások várhatók a szervezeten belül?

— A legfontosabb cél az, hogy a Német Demokrata Fórum nyisson a svábok felé és mindenki felé, aki magáénak vallja a német értékeket, ugyanis szeretnénk növelni a tagság számát. Már készítettünk egy felmérést, kiindulva a legutóbbi népszámlálás adataiból, mely szerint ötezren vallották magukat németnek, közülük pedig csak nyolcszáztízen vallották magukat német anyanyelvűnek. Körülbelül háromezren magyar, ezren román anyanyelvűnek vallották magukat, ez a vegyes házasságok következménye. Fennállhat az a lehetőség is, hogy sokan nem vallották magukat svábnak, mivel nem beszélik a német nyelvet anyanyelvi szinten. Mi nyitni szeretnénk feléjük is, közelebb szeretnénk hozni a fórumhoz azokat is, akik magyarul vagy románul beszélnek. A másik célkitűzésünk az, hogy tovább fejlesszük a német iskolát. Minden évben többen iratkoznak ide, úgy német, mint más nemzetiségű gyerekek, emiatt az iskola bővítésére van szükség. Egy nagyon fontos célkitűzésünk az, hogy szeretnénk támogatni a polgármestereinket. A támogatás többféleképpen lehetséges: továbbképzések, szemináriumok, tanulmányi utak olyan országokba, ahol a német nyelvet beszélik. Jelenleg hét polgármesterünk van, közülük három beszéli a német nyelvet, a többiek most tanulják.

— A kisebbségek létét az egyre gyakoribb vegyes házasságok is fenyegetik. Mennyire jellemző ez a svábságra?

— Én nem mondom azt, hogy a vegyes házasság elviszi a gyereket egy bizonyos irányba. Az én fiamat megkérdezték az iskolában, hogy milyen nemzetiségű, azt válaszolta, hogy európai. Többen mondják ugyanezt. Véleményem szerint úgy kell gondolkozni, hogy európaiak vagyunk, lassan a határok is el fognak tűnni, és nem azt kell nézni, hogy mi a nemzetiségünk, hanem azt, hogy milyen értékeink vannak. Szerintem lassan mindenki európai lesz.

— A Német Demokrata Fórum jelentősen hozzájárul a megye gazdasági fejlődéséhez. Vannak-e újabb kilátások?

— Mi tudjuk, hogy az, ami a településeknek és a megyének jó, az a sváboknak is jó. A német cégek Románia egész területén terjeszkednek, de szeretik azokat a vidékeket, ahol német nemzetiségű lakosság is él, mert könnyebb dolgozni olyan emberekkel, akik beszélik a német nyelvet. Az NDF mellett több alapítvány működik, ilyen az az alapítvány, amelyik kamatmentes kölcsönt biztosít azoknak a vállalkozóknak, akik svábok lakta településeken fejtik ki tevékenységüket. Az NDF tagja a német–román vállalkozók egyesületének, segíti ezeket a vállalkozókat a fejlődésben, hogy újabb alkalmazottakat tudjanak foglalkoztatni. A Szatmár megyében tevékenykedő cégek nagy része német cég, én hiszem azt, hogy ezek száma bővülni fog.

— Egy kis párt egyedül nem tudja megvalósítani a terveit, milyen pártokkal működik együtt az NDF?

— Eddig mindig sikerült megegyezni az RMDSZ–szel, jó volt az együttműködés, hogy mit hoz a jövő, még nem tudjuk. Mi nyitottak vagyunk tárgyalni mindenkivel, de csak azokkal vagyunk hajlandók együttműködni, akik a település javát szolgálják. Az RMDSZ–szel huszonnégy éve működünk együtt, remélem, hogy ez továbbra is megmarad. Voltak nézeteltérések olyan településeken, ahol a többség magyar anyanyelvű, viták alakultak ki, hogy ki legyen a közös polgármesterjelölt és kik kerüljenek befutó helyekre a tanácsosi listán, de ezeket a vitákat nem ellenségeskedéseknek kell venni. Én bízom abban, hogy a jövőben is azok fogják a településeket vezetni, akik annak javát akarják és azt jól tudják csinálni.

Elek György