Vidék

Szeretnek előkészítőbe járni

2012.10.17 - 18:30

Bár sokan felháborodva, kétségekkel fogadták az előkészítő, azaz „nulladik” osztály beindulását ettől a tanévtől, az eddigi tapasztalatok szerint nincsenek fennakadások az oktatásban, minden rendben zajlik.

 

Iskolakezdés előtt nemcsak az előkészítő osztályos gyerekek szülei, de a pedagógusok is bizonytalanul indultak neki az idei tanévnek. Sokakban felmerült a kérdés, mi értelme van ennek, miért nem jó mégis az óvoda? Egy hónap elteltével — több iskolaigazgatót és tanító nénit is megkérdezve — a legtöbb helyen nem okoz gondot az előkészítő osztályok oktatása, a pedagógusok pozitívan vélekednek a nulladik osztály felől. A nagykárolyi 3-as Számú Általános iskola előkészítő osztályának tanító nénijét, Korcsmáros Gabriellát megkértük, meséljen eddigi tapasztalatairól és a kapott visszajelzésekről. Mint elmondta, 27 játékos kedvű, egyben szorgos kisdiák került szárnyai alá az idei tanévben, akiket eleinte ugyan kissé nehéz volt arra bírni, hogy odafigyeljenek, mára azonban már könnyen boldogulnak, hasznos és egyben szórakoztató programokkal töltik ki idejüket. A gyerekeknek három fő foglalkozásuk van, a román, az anyanyelv és a matematika, ezek mellett vallást, tornát és angolt is tanulnak — a 35 percnyi tanulás 15 perc játékkal van összekötve. A tanító néni — elmondása szerint — akkor tapasztal nehézséget, amikor a legfontosabb három foglalkozás közvetlenül követi egymást, hiszen mire eljön a harmadik foglalkozás ideje, a gyerekek vesztenek koncentrációs képességükből, és nehezebben tudnak odafigyelni a megtanulandó dolgokra. „A tanítónőnek rendkívül kreatívnak kell lennie, változatos módszereket kell alkalmaznia, hogy a gyerekek számára mindig érdekesek legyenek az órák, lekössék őket az adott foglalkozások” — tette hozzá Korcsmáros Gabriella. Mint elmondta, eleinte tartott attól, hogy rajta kívül még három tanár is foglalkozni fog a gyerekekkel, és problémát jelent majd nekik, ha ezeken a foglalkozásokon nem lesz velük. A tapasztalatok azonban igen pozitívak voltak, ugyanis a gyerekeknek nem okozott gondot az ismerkedés. Emellett elmondta, sokat játszanak az udvaron, de még csak a hasonló korú gyerekek közé engedi őket, az udvar egy kis sarkában közös játékkal töltik az erre szánt időt, de jó idő esetén a parkba is kilátogatnak.

 

Vidéken nehezebb

 

A nulladik osztály, bár elvben kitűnően működik, gyakorlati szempontból azért akad némi probléma. Az olyan kisebb településeken, ahol eleve kicsi a gyermeklétszám, nehéz megoldani, hogy összegyűljön az osztály indulásához szükséges 12 fő. Ezen a véleményen van Kallós Zoltán szamoskrassói iskolaigazgató is, ahol 8-8 fővel szimultán osztályként működik az előkészítő és első osztály. Véleménye szerint az iskolába szoktatás miatt nagyon jó megoldás a nulladik osztály, mivel sokan elsős korukban még azt sem tudják, hogyan kell a ceruzát fogni. A gyerekek fegyelmet tanulnak, és megtanulnak közösségben élni. Előnye az óvodával szemben, hogy ez kötelező, tehát mindenkinek járatnia kell gyermekét az előkészítő osztályba. Dobos Csaba mikolai iskolaigazgató szintén jó próbálkozásnak tartja az előkészítő osztály bevezetését, viszont azt nem tartja helyesnek, hogy az egészen kicsi gyermekek a nyolcadikos diákokkal egy helyen játsszanak, akik nem figyelnek oda, és esetleg fellökhetik őket. Szerinte ezekre a szempontokra is figyelni kell.

 

A szülők is elégedettek

Korcsmáros Gabriella elmondása szerint a gyerekek nagyon szeretnek iskolába járni, egyedüli dolog, ami hiányzik nekik az óvodából, az a nagy játszótér. A szülők visszajelzését illetően elmondta, eddig mindenki elégedett a nulladik osztállyal, örültek, hogy gyermekeik meglepően gyorsan hozzászoktak az új környezethez, egyetlen problémát említettek: a délutáni foglalkozásokat hiányolták.