Ma sem tudni, hogy mit vállaltak ők a virágvasárnap ideológiájából: talán a hangulatát, a színeit, a fényeit, a csodát vagy mindezeket összegezve, mindezeknek a reményét. A földön taposott barkákkal mintha a látomásokat is eltaposták volna az akkor még örvendezők, mert nem tudhatták, hogy ugyancsak ők lesznek majd, akik „feszítsd meg!”-et fognak kiáltani. Nem volt valódi a virágvasárnapi csillogás. Egy megszokott jelenet volt az, ami ott történt, ami azóta is gyakran megismétlődik. Sokan azt hitték, hogy a templomhoz vezető úton a barkák elszáradnak, betaposódnak az út porába, széthordja a szél, elmossa az eső. De nem ez történt. Voltak néhányan, akiknek az arcán ott volt az érzékenység, akikben nem volt teljes a sötétség. A megtisztított templom csendje szállta meg a lelküket, és a szemrebbenések visszhangjai felébresztették bennük az öröklét utáni vágyat. Feloldódott bennük minden régi szorongás, megnyugodva hozta vissza őket az álom, hitték, hogy a kihűlt tűz mélyén kigyúlhat még az alvó parázs. Virágvasárnap és nagycsütörtök között talán még mindig vannak néhányan, akik képesek beteljesíteni az elmulasztottakat. Mert valamennyiünk életében vannak mulasztások. A virágvasárnap megtisztított templomba visszatérhet az a szellemiség, melynek jegyében a templom épült. A megtisztításnak megvan az eredménye. Az idei virágvasárnapon az emberek az ablakaikból nézték a házuk előtt elhaladó Messiást, onnan lebegtették a barkát. Üresek voltak a templomok, hogy az otthon maradt emberek megtisztuljanak, és egy új szellemiséggel térjenek majd vissza. Mindenki talál maga körül eltaposott barkákat, amiket össze kell szedni. Mindenki ordítozott már „hozsannát” és „feszítsd meg”-et, és mindenki hallgatott, amikor ki kellett volna mondani, hogy el kell kezdeni pótolni a mulasztásokat. Virágvasárnap és nagycsütörtök között van idő a változásra, van idő úgy megváltozni, hogy elkerülhető legyen a tragédia. Össze lehet szedni a földre taposott barkát, hogy annak megmaradjon a szeretetoltalmazó ereje. Virágvasárnap után könnyen megváltozhat az élet, mert érezzük és tapasztaljuk, tudjuk, hogy nagy szükség van a változásra. Ott, ahol már „hozsánna” nem lehet, ne kiálthasson senki „feszítsd meg!”-et!

Elek György