(Folytatás a december 22-i lapszámunkból)

A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, Szabó-Thalmeiner Noémi egyetemi oktató, Békéssy Erzsébet természetvédő, dr. Király Lajos református lelkipásztor, pasztorálpszichológus, dr. Jáger-Péter Mónika magyartanár, Bálint Katalin mesepszichológus, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Juhász Zita közgazdász, Matusinka Beáta kommunikációs szakember, Lepedus István tanácsadó és tréner. A beszélgetést moderálta: Elek György.
Szabó-Thalmeiner Noémi szakmai szempontból közelítette meg a témát. Már az előzőekben elhangzott, hogy a gyerekek nagyon igénylik a szeretetet, ezt a pedagógusoknak is tudatosítaniuk kell, hiszen a nevelés, oktatás elképzelhetetlen a szeretet jelenléte nélkül. „A nevelés történetét tanulmányozva megfigyelhetjük, hogy a pedagógus-tanuló közötti kapcsolatban többször is megjelenik a szeretet: Jézus, az egyik legnagyobb tanító a szeretetet hirdeti, és aszerint is cselekszik, a reneszánsz korában Vittorino da Feltre iskolájában, a Casa Giocosában jóságos szigorral neveli a rá bízott növendékeket, a gyerekek apjának tekinti magát, s ezáltal egy belső bizalmon alapuló tiszta erkölcsi légkör hatja át iskoláját, a jezsuita szerzetesek szeretetteljes szigorral nevelik tanítványaikat, a 18. században pedig Pestalozzi munkásságában követhetjük nyomon a gyerekek felé való szeretetteljes odafordulást. A XX. század elején megjelenő reformpedagógiai irányzatok szintén a gyermeket helyezik a középpontba, az ő boldogulását helyezik előtérbe, de a szeretettel mint a nevelés nélkülözhetetlen elemével még Nagy József, a pedagógia elméletét és gyakorlatát újragondoló, új paradigmát alkotó könyvében, a XXI. század és nevelés című munkájában is találkozhatunk” — emlékeztetett az egyetemi oktató.

Nagy József XXI. század és nevelés című munkája, amely az ezredfordulón jelent meg az Osiris Kiadónál, a neveléstudomány és a pedagógiai praxis megújítására tett nagy igényű kísérlet. A szerző a bevezetésben összefoglalja, mi tette szükségessé a könyv megírását, és miben látja a pedagógia megújulásának lehetőségeit. Felvázolja az általa kidolgozott pedagógiai paradigma fontosabb elemeit, és bemutatja a pedagógia forrástudományaiban bekövetkezett olyan fejleményeket, amelyek lehetővé teszik a pedagógiai elmélet, illetve a pedagógiai praxis korszerűsítését. A szerző abban látja az alapproblémát — amellyel a neveléstudomány és a pedagógiai praxis korszerűsítésére törekvő kutatóknak szembe kell nézniük —, hogy míg a globalizáció új kihívások elé állítja a társadalmakat, a pedagógiai gyakorlat és az oktatás elmélete válságban van. Ugyanakkor a 20. század második felében a pedagógia forrástudományai olyan felismeréseket fogalmaztak meg, amelyeknek a felhasználása — elvileg — lehetővé tenné a neveléstudomány megújulását, és így jelentős mértékben hozzájárulhatna a válság megoldásához. A szerző a legfontosabb forrástudományoknak tartja az etológiát, a humánetológiát, a szociobiológiát, a szociálpszichológiát és a szociológiát, a pszichológia számos résztudományát és néhány filozófiai diszciplínát. Elsősorban ezekből építkezik, amikor a neveléstudományi szempontból szignifikáns eredményeiket az általa kidolgozott új pedagógiai paradigmába integrálja. A forrástudományoktól átvett megközelítési mód alapján olyan rendszerszemléletet alkalmaz, amely a bioszférát és az emberi civilizációt összefüggő, komplex, hierarchikus komponensrendszernek tekinti. Az emberi személyiség és az azt formáló társadalom is értelmezhető ilyen rendszerként, amelyekről így — az elméletből kiindulva, annak szemléletmódját, fogalomrendszerét és kutatási metódusait felhasználva — a korábbinál egzaktabb, koherensebb képet nyerhetünk. A rendszerek szerkezete, szerveződése meghatározza a működésüket, viselkedésüket, ezért befolyásolásuknak, fejlesztésüknek alapfeltétele, hogy szerkezetük és működési módjuk determinációs tényezőit mind pontosabban megismerjük. A neveléstudomány feladata az, hogy a személyiség (mint képesség és motívumrendszer) és a társadalom (mint szocializációs rendszer) szerkezetét, szerveződését és működését, valamint kölcsönhatásaikat tanulmányozva a pedagógiai praxis számára hasznosítható felismeréseket, tudásokat fogalmazzon meg.

„De mit is jelent a szereteten alapuló nevelés? Sokan úgy gondolhatják, hogy ez azt jelenti, hogy mindent megengedünk a gyereknek, és eluralkodik a káosz. A szeretve nevelés nem ezt jelenti, hiszen a szeretet sem erről szól. Müller Péter Indiánmese című írásában nagyon jól szemlélteti a szeretet lényegét, párhuzamot vonva a vadló befogásával és megszelídítésével. Müller Péter szerint a szeretetnek két ereje van: az egyik a gyengédség, a másik pedig az erély. A szereteten alapuló nevelés is e két erőt használja fel: a gyengédséget, a gyermek elfogadását, szeretetét, másfelől az erélyt vagy szigort, mely határokat szab a gyermek számára, hogy ne sértsen, ne bántson meg másokat.
Hogyan is nyilvánul meg a pedagógus mindennapi munkájában a szeretet? Először is abban, hogy szeretettel fordul a gyermek felé, igyekszik megismerni őt, hogy hogyan gondolkodik, mi az érdeklődési területe, odafigyel rá, észreveszi, ha bántja valami. Tisztelettel fordul felé, megbízik benne és hisz benne. Hisz abban, hogy a gyermek a maximumot tudja kihozni magából, hogy erre képes, és ezt érzékelteti is vele. Egész lényével azt sugallja, hogy elfogadja a gyermeket a maga egyediségével, és ezt igyekszik továbbfejleszteni a felállított keretek között. Pedagógusképzésben dolgozó oktatóként felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan alakítható ki ez a szemléletmód a jövendőbeli pedagógusokban.
Szerencsés véletlen, ha a diák már ezzel a szemléletmóddal érkezik az egyetemre, ha ezt a nézetet képviseli. Ebben pedig közrejátszanak azok a minták, melyeket a családból, illetve az óvodai és iskolai nevelésből hoz magával. Ebben az esetben főleg megerősítést nyer, mely egyfelől az átadott elméleti ismeretek révén, másfelől a pedagógiai gyakorlaton tapasztalt mentori modellek és a gyakorló tanításokon kapott értékelések által valósul meg.
Előfordul azonban, hogy a hallgató más mintákkal, nézetekkel érkezik, ebben az esetben a legfontosabb az előzetes nézetek feltérképezése, majd a szükséges ismeretek, attitűdök, képességek kialakítása. A képzés során lehetőség nyílik arra, hogy gyakorlatiasabb tantárgyak keretén belül fejlesszük a diákok önismeretét, hogy reálisan lássák önmagukat, fedezzék fel erősségeiket, értékeljék, illetve szeressék meg önmagukat. Hiszen más embert csak az tud elfogadni, szeretni, aki önmagát is el tudja fogadni. Emellett fontos képesség a másikra való odafigyelés, az empátia, az erőszakmentes kommunikáció, az együttműködés, mely szintén fejleszthető, és alapját képezi annak, hogy a jövendőbeli pedagógus képes legyen egy szeretetteljes légkört kialakítani osztályában, csoportjában. Ugyanakkor a fenti módszerek alkalmazása mellett a példa is fontos, amit a képzés során nyújtunk, hiszen ha a diák nem tapasztalja meg a szeretetteljes szigor mibenlétét, hogyan is tudná azt alkalmazni? Ezt tapasztalhatják meg a hallgatók a pedagógiai gyakorlaton, a mentor óvodapedagógusok és tanítók bemutató tanításain, illetve az egyetemi oktatás során az oktatók részéről. Hiszen a szereteten alapuló nevelés nem korlátozódhat csak a gyermekekre, erre szerintem ugyanolyan nagy szükség van egyetemi szinten, de akár a felnőttoktatásban is. Kutatások is alátámasztották, hogy a pozitív érzelmi légkör biztosítása a tanulás során jó hatással van a tanulmányi eredményekre, a személyiség egészséges fejlődésére is” — mutatott rá Szabó-Thalmeiner Noémi.
Juhász Zita szerint fontos lenne megemlíteni azt is, hogy mit jelent a szeretet kinek-kinek a maga számára, tudja-e szeretni és elfogadni önmagát, ismeri-e azt, mikor érzi magát biztosan szeretve. Sokak számára az önelfogadás és az önszeretet hiányos, sérült valahol. Amint el tudjuk fogadni saját szeretetmintáinkat, felismerjük igényeinket, akkor tudni fogjuk ezt kommunikálni társunkkal szemben és közösségeinkben is, de ezzel egyszerre megtanuljuk azt is, hogy mi lehet jó mások számára, mi lehet az ő mintájuk, szeretetnyelvük. Amint mindenki ismerni kezdi a magáét, s úgy nyilvánul meg mások iránt, hogy vele is éreztessük szeretetünk, akkor harmonikusabbá válhatnak a mindennapjaink. Mind a szeretetet keressük, mind azt vágyjuk, néha elismerés formájában, néha érintésként, de nem tudnánk élni teljes szeretetlenségben. Csecsemőket is lehet táplálni és kielégíteni alapvető szükségleteiket, de ha nem kapnak szeretetet legtörékenyebb napjaikban, akkor sajnos eljön a fizikai vég. Valamiért társas kapcsolatokra lettünk teremtve, szeretetre, létfontosságú számunkra, akár a levegő.
Mi lehet az oka annak, hogy vannak emberek, akik nem fogadják el a számukra felajánlott szeretetet? — tette fel a kérdést Elek György.
Lepedus István úgy gondolja, hogy ezek az emberek gyerekkorban, ifjúkorban azt tapasztalták, hogy a szüleiknek különös elvárásaik voltak irántuk, nekik folyton teljesíteniük kellett a szeretetért. Így amikor a párkapcsolatban vagy közösségben próbálják majd őket szeretni, akkor visszautasítják, mert a feltétel nélküli szeretet ismeretlen számukra, így megismétlik a gyerekkori tapasztalatokat. Az is lehetséges, hogy ezek a személyek meg voltak sértve, és nem történt kiengesztelődés. Amíg nem történik meg a kiengesztelődés, nem bocsátanak meg, addig taszítják a szeretetmegnyilvánulást.
Bálint Katalin szerint a szeretet-visszautasítás önvédelmi mechanizmus is lehet. A rosszul értelmezett szeretet egy megfojtó energia, úgy gondolja, hogy ezt a fajta szeretetet nem szeretné. Ez egy végtelen folyamat is lehet. Régebben nagyon sok embert arra tanítottak, hogy ne menjen le a nap haraggal. Ez sok esetben nem így van. Hetekig-hónapokig is eltarthat a dac és az ellenállás.
Jáger-Péter Mónika arra volt kíváncsi, hogy párkapcsolat esetén, ha az előző kapcsolatából sértődötten és csalódottan lépett ki valaki, az új kapcsolatban előjönnek-e az előző kapcsolat sérelmei. Lehetséges, hogy nem tudja feldolgozni az előző kapcsolat sérelmeit, fél, és az önvédelmi mechanizmusként hat rá, hogy ne történjen meg vele ismét. Inkább ne szeressék, mintsem még egyszer átélje ugyanazokat a sérelmeket.
Dr. Tallian Cristian válaszában elmondta, hogy az intimitástól való félelem hátterében az is állhat, hogy a megnyílás, a szeretet befogadása egy lecsupaszítással jár. Az illető fel kell tárja az énjét, át kell adja magát, ami veszélyes számára, mert sérülékennyé válik. Ezért inkább bezárkózik, nem engedi be a szeretetet sem, hogy ne váljon sérülékennyé. Az érzelmi átadásra nagyon sok ember képtelen. Ezek az emberek negatív tapasztalatok során mentek keresztül, és olyan erős védelmi mechanizmust alakítanak ki, amit elég nehéz terápiával lehet megtörni. Ezért nagyon fontosak a gyerekkori minták, melyek elősegítik a szeretet befogadását elősegítő készség kialakulását. Nagyon fontos elfogadni a másik felet annak a teljes jóságával és érzelmi világával — hangsúlyozta a pszichiáter.