Nagykároly

Szerencsés Nagykároly városa

2013.09.06 - 19:54

Kétnapos találkozó zajlik Nagykárolyban. A pénteken kezdődött XIX. Partiumi Honismereti Konferencia hazai és magyarországi szakemberek részvételével kerül lebonyolításra.

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében Nagykárolyban kerül sor a XIX. Partiumi Honismereti Konferenciára. A pénteken és szombaton megrendezésre kerülő előadások, eszmefuttatások két helyszínen, a Károlyi-kastélyban és a református gyülekezeti teremben történnek. A konferencia központi témája: A Partium és a Bánság egyházi műemlékei. Nagy személyiségeink emlékezete. Hagyományaink.

A pénteki nyitónapon népes gyülekezet részvételével zajlott. Az ünnepélyes megnyitó keretében Dukrét Géza a PBMET elnöke arra kérte a résztvevőket, hogy közösen a „Szózat” eléneklésével kezdjék meg a konferenciát. Ezt követően, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szólt az egybegyűltekhez. „Örülök, hogy azok között az emberek között lehetek, akik műemlékekkel, hagyományokkal, néprajzzal foglalkoznak, s azzal is, hogy magyarságunkkal foglalkoznak. Különös öröm, hogy a KREK-ben, éppen ebben az egyházmegyében két templomunk is megújul. Gondolok itt a bereire és a csomaközire. Mindkét templomunk gyönyörű műemlék, s a felújítás kapcsán megtalált freskó egy olyan hatalmas üzenetet hagy nekünk, amely újból rádöbbent annak fontosságára, hogy mekkora értéket hagytak ránk elődeink”- fogalmazott a püspök.

A KREK püspökét követően, Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes, a Kalazanci Szent József templom plébánosa szólt a jelenlévőkhöz. Kiemelte beszédében a templom fontosságára, s külön örömmel szólt arról is, hogy részt vehet ezen a helytörténeti konferencián.

Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, a házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében nem mulasztotta felsorakoztatni azokat a magyar irodalomtörténethez kötődő alakokat, akik megfordultak Nagykárolyban az évek során. Kiemelte, Nagykároly 54 százalékában magyarok lakta város. A polgármester kifejtette milyen műemléknek számító épületek újultak meg, illetve állnak még mindig felújítás alatt Nagykárolyban.

Nagykároly elöljáróját követően, Donkó Szilvia konzul, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársa szólt a jelenlévőkhöz. Abbéli örömének adott hangot, hogy több ilyen rendezvényt is szerveznek, a magyar nemzet összetartozásának bizonyítására.

A tulajdonképpeni konferencia előadásainak megkezdése előtt a PBMET részéről átadásra kerültek az idei Fényes Elek díjak. Az egyesület által alapított Fényes Elek-díj részei: a laudatio, a díszoklevél, egy emlékplakett, fénykép, aláírás és laudatio az Aranykönyvbe. A díjat azok kapják meg, akik kimagasló eredményt értek el a helytörténeti kutatásban, a hagyományok ápolásában, a honismereti nevelésben, valamint az egyesületi munkában. Évente hárman kaphatnak, rendkívüli esetben többen. (áll az egyesület internetes oldalán fellelhető szabályzatban- a szerk. megj.) Két személy részesült az elismerésben: a nagyváradi Nagy Magda, valamint Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. A díjátadást követően a PBMET által meghirdetett pályázati kiírásra érkező munkákat jutalmazták.

Az ebédet követően, az előadásokra a református gyülekezet teremben folytatódtak pénteken és ma is. A konferencia vasárnap szakmai kirándulással ér véget, melynek állomásai között Kismajtény, Nagymajtény, Királydaróc, Érszentkirály, Tasnád, Sződemeter és Szilágypér találhatóak.