Sport

Szerdán: Steaua – Pandurii Ligakupa-döntő

2015.05.19 - 18:05

Szerda este játsszák a 3. Ligakupa döntőjét a bukaresti Naţional Arénában.

A prosport.ro emlékeztetett arra, hogy ezt a sorozatot 1998-ban és 2000-ben is megrendezte a Román Profiliga (LPF), azonban az akkori kiírások jelentősen különböztek az ideitől. Egyetlen hasonlósága a három kiírásnak, hogy csak élvonalbeli csapatok nevezhettek. 1998-ban és 2000-ben azonban ez az idény „töltelék”-sorozata volt, a csapatoknak ugyanis nem volt megszabva a mérkőzés közbeni játékoscserék száma, illetve próbajátékon levő labdarúgók is pályára léphettek. Ennél fogva annak a két kiírásnak nem szentelt akkora figyelmet a sajtó. '98-ban egyébként a Besztercei Gloria, két évvel később pedig a Bákói FCM nyert. A 2014–2015-ös sorozat viszont a rendes játékszabályok szerint zajlott, egyenes kiesési rendszerben, oda-visszavágó mérkőzésekkel.

A Steaua FCSB és a Pandurii Târgu Jiu jutottak el a fináléig, és a szerdai 20 órakor kezdődő meccsen küzdenek meg a Ligakupáért, amely mellé 1 millió euró nyeremény is jár a sorozat főszponzora részéről. A találkozót a Digi Sport 1 közvetíti.