Sport

Szerdán Daróc – Újváros kupaelődöntő

2012.06.05 - 15:27

Szerdán 18 órakor Nagykárolyban rendezik a Pusztadaróci Recolta – Avasújvárosi Talna kupaelődöntőt.

 

Szerda este kiderül, mely csapat lesz a címvédő Óvári Someşul ellenfele szombaton a labdarúgó Román Kupa megyei szakaszának a döntőjében. A nagykárolyi Victoria Stadionban a Pusztadaróci Recolta az Avasújvárosi Talna ellen küzd.

A daróciaknak már az is „premier”, hogy a kupasorozat elődöntőjében szerepelnek, viszont itt nem szeretnének leállni, és döntőben szeretnének játszani szombaton. „Győzelemre készülnek a fiúk. Szerencsére nincs sérült, vagy felfüggesztett játékosunk, így Esztinka Sándor edző a legjobb kezdő tizenegyet küldheti a pályára” – mondta lapunknak Vincze Sándor alpolgármester, a csapat vezetőségének a tagja. A Recoltának egyszer már szerencsét hozott a nagykárolyi stadion, hiszen az előző körben éppen itt verték meg 3–0 arányban az Érkávási Olimpiát, ezért szívesen térnek vissza a Victoriára.

Ezzel szemben a Talna már „rutinos” szereplő a kupasorozat utolsó köreiben. Utoljára két évvel ezelőtt az óváriakkal játszottak döntőt, akkor a Someşul nyert. Büte Pál, az avasújvárosi alakulat vezetőségének a tagja tegnap már a fináléról beszélt: „Mi meg szeretnénk nyerni a kupát, hogy visszavágjunk az óváriaknak a két évvel ezelőtti 2–1-es vereségért.” Büte ugyanakkor tisztában van azzal, hogy rendkívül nehéz meccs vár rájuk, mivel a daróciakkal a bajnokságban is meggyűlt a bajuk, ugyanakkor egyik legjobb labdarúgójuk, Székely játéka is kérdéses. A Talna egyébként a Bikszádi Forestiera elleni sima győzelemmel jutott a legjobb négy közé.

A Pusztadaróci Recolta – Avasújvárosi Talna találkozó 18 órakor kezdődik. Mint ismeretes, a másik ágon az elmúlt héten az Óvári Someşul a Mikolai Turul elleni 2–1-es győzelemmel kvalifikálta magát a sorozat döntőjébe.