Pénteken délután a püspöki palotában nagy számban egybegyűlteket házigazdaként nm. és ft. Schönberger Jenő megyéspüspök köszöntötte, Petőfi Kerényi Frigyeshez írt Úti leveleiből idézve, amelyben mérhetetlen örömmel számolt be arról, hogy szeptemberben megházasodik, feleségül veszi Szendrey Júliát. „Az, aki a másik embernek azt mondja: szeretlek, mintha azt mondaná: te soha nem fogsz meghalni, Gabriel Marcel egzisztencialista filozófus szerit. Hiszen az igazi szeretet örökkévaló — a házasság szentségében erre kérnek áldást és megerősítést az oltár előtt egymásnak hűséget fogdók. Meggyőződésem, hogy anno Sándor és Júlia is úgyanígy érezte ezt, mint minden jegyespár.”  — mondta. Hangsúlyozva: hiszi, hogy ez az oltár a jelen korban is a keresztény családról szóló üzenet közvetítője. „Család, légy azzá ami vagy — az élet és a szeretett közössége. A Petőfi családnak még egy kerek évet sem engedélyezett a gondviselés, mégis hiszem, hogy szeretetközösségük Isten országában beteljesedett.” — fogalmazott Jenő püspök.

Magyarország kolozsvári konzulja, Demeter Stefánia Katalin Szerb Antal Magyar irodalomtörténetének soraival nyitotta ünnepi beszédét, hangsúlyozva: Szerb Antal értékelésének időtálló és igaz voltát mi sem jellemzi jobban, mint hogy a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban, ahol magyarok élnek Petőfi nem csak emlékműveken, utcák vagy terek megnevezésében él számukra — a magyar irodalom és a Petőfi életmű mindannyiuk, mindannyiunk számára élő örökség, viszonyítási pont és összetartó erő. „Idén nem csak Petőfi Sándor  születésének 200. évfordulóját ünnepeljük: 200 éve született Madách Imre, 200 éves a Himnuszunk. A Kárpát-medence minden négyzetkilométerére juthatna egy-egy emléktábla vagy szobor, s bár mindannyiuknak nem lehet szobrot, emléktáblát állítani, ezek mégis fontosak, mert nem önmagukban állnak — Petőfi mellett megjelenik Arany, a márciusi ifjak, Bem apó, Szendrey Júlia.

Az emléktáblák fontos eszközök történelmünk és kultúránk, a közösség építésében és az identitás megerősítésében. ” – mondta, Pilinszky János Petőfihez írott levelének részletével zárva gondolatait: „Egy dolog van azonban, amit Náladnál tisztábban senki nem képvisel. És ez az igazmondás. Itt mindig Hozzád fordulok. Add, hogy veszélyeztetett alkatom és korunk labirintusában vergődve mindig vágyakozzam az egyenes útra, a Szép Szóra, egyszóval — az igazságra.” 

Aki ismeri az oltár történetét, az a szatmári magyarság történetét is ismeri

Pataki Csaba tanácselnök és az RMDSZ megyei szervezetének elnöke elsőként azoknak mondott köszönetet, akik közel két évszázadon keresztül megőrizték azt az oltárt, amely előtt a jegyespár kimondta a boldogító igent 1847. szeptember 8-án.

„Aki ismeri ennek az oltárnak a történetét, az a szatmári magyarság történetét is ismeri. Próbálták befalazni, próbálták áthelyezni, próbáltak úgy tenni, mintha nem is létezne. Bő harminc évvel ezelőtt leomlottak a falak — de csak félig, mert ha igazán leomlottak volna, akkor ez az oltár most Erdődön állna, a várkápolnában. Nem azért, mintha  a püspöki palota nem lenne méltó otthona, vagy hogy  kevesebb  kincse legyen a püspökségnek, hanem hogy itthon érezzük magunkat úgy, ahogy Petőfi, ahogy Júlia, és ahogy 200 évvel ezelőtt a Himnusz szerzője is itthon  érezte magát Szatmárban.” – nyomatékosította. 

Október 30-án avatják fel az új Petőfi szobrot az István-téren

Kereskényi Gábor polgármester és az RMDSZ városi szervezetének elnöke felidézte: Petőfi Sándor rendkívül kedvelte a vidékünket. 1846-ban a 23. életévében járó költő „az ígéret földjének” nevezte Szatmárt, hová a barátság legönzetlenebb szeretete és a szerelem kötötte, és amint azt mondta, ez az időszak „a múlandó ifjúság s a múlhatatlan szerelem” kora volt számára. 

„A házasság, a család és a gyermeknevelés a jövőnk alapja. Nemzetünk, és az egész társadalom csak abban az esetben tudja majd túlélni ezeket a vészterhes időket, ha az olyan értékek, mint a szeretet és a szerelem, a hűség, az egymás iránti megbecsülés ismét a mindennapi életünk szerves részévé válnak.
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia története nem volt hétköznapi, hiszen mindannyian tudjuk, mennyi akadályt kellett leküzdeniük addig, amíg oltár elé állhattak. De ők kitartottak egymás mellett, és bebizonyították, hogy a szerelem, akárcsak a hit, ha kell, mindent legyőz.
Születésének 200. évfordulóján Szatmárnémeti méltósággal és büszkén emlékezik nemzetünk egyik legnagyobb költőjére. Ezen emléktábla avatásán kívül az István-téren egész alakos bronzszobrot állítunk október 30-án.” – mondta.
Ünnepi gondolataiban emlékeztetett arra is: Petőfi eszméi ma is aktuálisak, és verseiben élnek tovább. Azt üzenik, hogy feladataink vannak, amelyek elől nem bújhatunk el, és ha kell, a legnagyobb áldozatot is meg kell hoznunk, hogy megvalósítsuk azokat. „Legyen ez mindannyiunk számára követendő példa, hogy az nemzet, amelyet Petőfi annyira szeretett és védett, évszázadok múlva is itt legyen a Kárpát medencében.” 

A köszöntőket követően Jenő püspök és Demeter Katalin közösen leplezték le a kápolna bejáratánál elhelyezett emléktáblát, majd Heinrich Andrea, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum magyartanára tartott rövid, de annál személtetőbb előadást Petőfi élete utolsó három évének sűrűsödő eseményeiről. Mint kiemelte, Petőfi életszeretete nem csak  verseit, de ezt az oltárt is hátrahagyta, amely egyben tükör és önvizsgálat is arról, hogy mi hogyan  szeretünk — és ebben az életszeretetben és szeretetben Júlia méltó szellemi társa volt a költőnek, igyekezett minél jobban megérteni Petőfit, ugyanakkor félt attól, hogy Sándora számára esetleg unalmas lesz a házasság.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!